
A Momentum alternatív médiát tervez
Erről Fekete-Győr András, a párt elnöke beszélt.

Erről Fekete-Győr András, a párt elnöke beszélt.

A vádirat összesen hat vádpontot tartalmaz, köztük kétrendbeli bérgyilkosságot, a fiatal szlovák tényfeltáró újságíró és menyasszonya meggyilkolásán kívül egy másik, még 2016-ban elkövetett gyilkosságot is.

Tartozások miatt több végrehajtási eljárás is indult a 168 Óra kiadója ellen. Eközben ismét új ügyvezetőt kapott a hetilap kiadója, a Telegráf Kiadó Kft.

Két képviselő fotót is készített a Képviselői Irodaházban a terület adottságairól, az Index videóban mutatta meg, hogyan akadályozzák a munkáját a Parlamentben. A DK eközben levélben tiltakozik az újságírói jogok korlátozása miatt Kövér Lászlónál.

A VIII. kerület leendő polgármestere bejelentette, akkor is számon fogja kérni a főszerkesztőt, ha azóta esetleg már távozott a laptól, merthogy a történtekért őt terheli a felelősség. A kerületi lap egyébként nem jelent meg, amióta Sára Botond polgármester elvesztette a választást.

Lakner Zoltán, a hetilap távozó főszerkesztő-helyettese hónapokkal ezelőtti fizetését sem kapta meg, ezért felszámolási eljárás megindítását helyezte kilátásba a Köves Slomó nevével összefüggésbe hozható Telegráf Kft., a 168 Óra kiadója ellen.Több más 168 Órás szerző is panaszkodik, amiért nem kapta meg a jussát. Van, aki több éve várja a pénzét hiába.

További átalakítás vár a fideszes médiaholdingra, legalábbis a 444 vasárnap megjelent cikke szerint, mely egyébként korábban már tagadott információkat közöl újként.

Elbukta Baját a Fidesz, erre a Bácskai Napló című, korábban médiamanipuláció miatt kétes hírű országos ismertséget szerzett önkormányzati lap a sajtószabadság nagy barátja lett, és egy bocsánatkéréssel letudná, hogy pár hete hamis fotókkal igyekezett ellenszenvessé tenni a nem fideszes jelölteket. Elmagyarázták azt is, ők hogyan emlékeznek a történtekre.

A program célja megfelelő háttértudást biztosító keretek között beindítani és erősíteni a párbeszédet különböző politikai hátterű aktivisták között, ezzel is elősegítve a magyar politikai közbeszéd színvonalának emelését. A szabadegyetem minden kurzusát különböző politikai hátterű kutatók közösen tervezik meg és vezetik le.

Pedig a NEManya blogot plagizáló Bátonyi Donát ügyében először a kesmás lap főszerkesztője még megpróbálta egy elnézést kérő magánlevéllel elsimítani az ügyet.