
Összehúzta magát és szlogent váltott a Ripost
Látványos változásról van szó.
Egy korábbi főszerkesztő egyúttal visszatért a BBC Goodfod élére.
A magyar lakosság háromnegyedének meggyőződése, hogy a Fidesz erőteljesen befolyásolja a hazai média működését – derül ki a Publicus Intézet augusztusi közvélemény-kutatásából, mely kitért az Index körüli helyzetre is. Nagyon sokan nyilatkoztak úgy, hogy a Fidesz állhat a főszerkesztő elbocsátása mögött, bár a Fidesz-szavazók körében jóval kisebb ennek aránya. A kutatás a fizetős tartalom létjogosultságát is vizsgálta, de az is kiderült belőle, hogy a lap eddigi olvasói kitartanak-e az Index mellett.
Akár hozzátartozóik miatt is vizsgálat indulhat a munkavállalók ellen.
Pénteken az állami kiadó üzemzavarra hivatkozva nem nyomtatta ki két népszerű független napilap aznapi számait.
Soha nem született még ilyen súlyos ítélet újságíró meggyikolása miatt. Miroslava Breach a Los Salazar bűnbanda tevékenységéről írt.
A párt azért kéri az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadságért felelős képviselőjétől, hogy vizsgálja meg a sajtó magyarországi helyzetét, a vizsgálat eredményét pedig továbbítsa az Európai Bizottsághoz. Úgy vélekednek: Orbán Viktor kormánya 10 éve háborút folytat a szabad sajtó ellen.
Miközben a Project029 médiavállalat körül sokasodnak a jogi, bírósági eljárások egy tulajdonosi háborúval összefüggésben, a miniszterelnökkel közismerten baráti kapcsolatot ápoló Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, a Közmédia és a TV2 reklámfelületeit is értékesítő Atmedia kereskedőház felel ezután a mostanában egyre durvább fejleményeket megélő szaklapok hirdetési felületeinek értékesítéséért. Tanulságos történet következik arról, hogyan alakult így a PC World, a GameStar és a Computerworld, valamint a Puliwood sorsa.
A Péterfalvi Attila vezette Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság arra jutott, hogy a magyar Forbes magazin összeállíthat listákat az elérhető nyilvános üzleti adatok alapján, de csak szigorú egyeztetési követelmények mellett. Utóbbiak elmaradása miatt összesen 4,5 millió forint összegű bírságot is kiszabott nemrég a hatóság a magazin kiadójára. Bár a Forbes jogorvoslattal él a rá kiszabott bírságokkal és döntés részleteivel szemben, az ügy azért is érdekes, mivel messze túlmutat önmagán.
A karhatalom védelem alá helyezte a fehérorosz állami rádió és televízió székházát.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.