
Szöllősi Györggyel újraindult a Magyar Nemzeti Médiaszövetség
A miniszterelnök kedvenc sportújságírójára fontos szerep vár a szervezetben.
A miniszterelnök kedvenc sportújságírójára fontos szerep vár a szervezetben.
A Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) mellett további 15 médiaszabadságért küzdő nemzetközi szervezet, köztük az RSF és az EFJ által is aláírt, Margrethe Vestager versenyjogi biztosnak címzett levél szerint az Európai Unió tétlensége is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar kormány a médiapiacot eltorzító lépéseit másolni kezdte Lengyelország és emiatt romlik a médiapiac sokszínűsége Európában. Az érintettek nem először írnak az Európai Bizottságnak, amiért nem cselekszik az egyes médiapiaci szereplőknek juttatott állami pénzek kapcsán.
A Media1 információi szerint már nem Lóczi János a Mediaworks általános vezérigazgató-helyettese és eltűnt a vállalat menedzsmentjéből Köő-Tóth Győző terjesztési igazgató is, aki korábban több más jelentős pozíciót is betöltött a cégcsoportnál, többek között pénzügyi igazgató volt és egy ideig az Origót is irányította ügyvezető igazgatóként.
A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) állásfoglalása szerint amikor a Posta megszünteti a napilapok kiszállítását, akkor figyelembe kellene vennie, hogy az Alaptörvény által is biztosított alapjog az információhoz jutás, és a szolgáltatás megszüntetésével ez sérülni fog.
A sport auto 10 hónap szünet után tér vissza olvasóihoz.
Ezt követően a kiadóknak kell majd gondoskodniuk a napilapok kiszállításáról.
A kormánypárti politikus egy interjúban arról beszélt, hogy hazugság, hogy a 2010 óta hatalmon lévők, a kormánypártok, vagy akár maga a kormány „bármilyen módon korlátozná a sajtószabadságot”, és inkább arról van szó, hogy Nyugat-Európából is irigykedve figyelik a magyar médiaszabadság helyzetét.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett speciális szabályokra is kitér a Társaság a Szabadságjogokért tájékoztatója.
Vincent Muscat a bíróságon végül mégis beismerte, hogy társaival együtt részt vett Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró 2017-ben történt felrobbantásában.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.