
A magyar sajtó túlélési esélyeiről szervez beszélgetést a MÚOSZ főszerkesztők részvételével
Az ingyenesen látogatható beszélgetésen három, az elmúlt években indult magyar sajtótermék főszerkesztője is részt vesz.
Az ingyenesen látogatható beszélgetésen három, az elmúlt években indult magyar sajtótermék főszerkesztője is részt vesz.
Balogh Krisztina kevesebb mint három hónapot töltött a 168 Óra internetes szerkesztőségénél a közélet rovat vezetőjeként, ahová az új Indextől igazolt a nyár elején.
A szlovén legfelsőbb bíróság felfüggesztette hétfőn a közigazgatási bíróság azon döntését, amely helyt adott a szlovén állami hírügynökség (STA) kérelmének, hogy helyezze hatályon kívül az STA finanszírozására vonatkozó kormányrendeletet, ugyanakkor kijelentette: az államnak kötelessége – az állami hírügynökség üzleti tervével összhangban – finanszírozni az STA-t 2021-ben.
Murányi szerint Michael Ringier szavait úgy kell értelmezni, hogy jó pénzért vágóhídra küldte a Népszabadságot a Mediaworksnek való átengedéskor, és egyébként igenis lett volna lehetőség a lap túlélésére, csak addigra már odakerült a lap a rezsim által kijelölt osztrák kivégzőtiszt-strómannak.
Az elismerést a 2020-ban elhunyt újságíró fia vette át.
Hargitai Miklós, a Népszabadság egyik volt szerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége volt elnöke a Media1-nek reagált arra az interjúra, ami Michael Ringierrel, a svájci Ringier médiakonszern elnökével jelent meg a Forbes online kiadásában, és amelyben Európa egyik legbefolyásosabb médiavezetője azt állította, hogy hihetőnek tartja, hogy a Népszabadság későbbi tulajdonosa, a Mediaworks, mely nem sokkal később került Mészáros Lőrinchez, üzleti alapon zárta be a napilapot.
Interjút adott Michael Ringier, az egykoron, még a Mediaworks előtt a Népszabadságot is tulajdonló svájci Ringier médiakonszern elnöke az Axel Springerrel nemrég megkötött üzletről, a magyar médiapiacról, magyarországi terveikről, állami hirdetésekről, a Mediaworksnek átengedett, később pedig megszüntetett Népszabadságról. A befolyásos médiavezető azt nyilatkozta, politikai realitás volt, hogy átengedték a Népszabadságot a Mediaworksnek, és hihetőnek tartja Henrich Pecina állítását, hogy a Mediaworks üzleti alapon hozta meg nem sokkal később a lap bezárásával kapcsolatos döntését.
Július végi bejelentésében az egyik legnagyobb hazai médiavállalat, a Ringier Axel Springer két anyacége közzétette döntését: a korábban 50 százalékos részesedésű svájci Ringier Csoport megvásárolja a német Axel Springer fennmaradó 50 százaléknyi részvényét és ezzel hamarosan kizárólagos tulajdonosa lesz annak a kiterjedt hazai médiaportfóliónak, amely a Blikk, a Kiskegyed és a GLAMOUR magazin, az EgészségKalauz.hu és a Noizz.hu mellett számos gasztro, ismeretterjesztő, autós, rejtvény- és tv műsorújságot, illetve bookazine-t tartalmaz. A Ringier közel három évtizede van jelen Magyarországon és a nemrég bejelentett tranzakció kapcsán is hangsúlyozta elkötelezettségét a kelet-európai, azon belül a magyar piac iránt.
A héten az újságosok egy része a megszokotthoz képest mintegy 24 órával később fogja megkapni a 168 Óra című hetilapot, így a vásárlók is csak késve jutnak az újsághoz. A Media1 megtudta, mi okozta a problémát.
Az idegen ügynök törvény 2017-es elfogadása óta egyes médiumok bezártak, de is előfordult, hogy egyenesen betiltottak egy sajtóorgánumot.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.