fbpx
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

Karácsony Gergely: Nem tudom betiltani a Lokált

Budapest főpolgármestere azt írja, nem tudja és nem is akarja betiltani a lapot, de az abban folyó gyűlöletkeltő anyagok terjesztéséhez nem szeretne asszisztálni.

Mint arról beszámoltunk, a Lokál című, eddig erősen közpénz-finanszírozott, és a Fidesz propagandacéljait kiszolgáló napilap nyomtatott és online kiadása cenzúrát és betiltást emlegetve elkezdte diktátorozni Karácsony Gergelyt, Budapest október 13-án ezelőtt megválasztott új főpolgármesterét. Ennek oka, hogy Karácsony egy október 16-i Facebook Live-on élőben sugárzott, az Index munkatársai által, de az olvasók bevonásával készített interjúban kilátásba helyezte, hogy a BKV felbontja a Lokállal kötött szerződést, illetve megpróbálja elűzni a közterületekről a lapot.

A Lokál – mely a logójára ma reggel ráillesztette, hogy „betiltva” – közölte azt is, hogy Karácsony bármit is tesz, ők akkor is megkeresik majd annak a módját, hogy eljuttassák a lapot az olvasókhoz.

Erre reagált Karácsony Gergely Facebook-oldalán. Az új főpolgármester azt írta, hogy a sajtó szabályozása ügyében ő leginkább Deák Ferenc azon gondolatával ért egyet, hogy legyen egyetlen sor a törvény: hazudni nem szabad. Márpedig Karácsony Gergely szerint még ennek az egy mondatos törvénynek sem felelne meg a Lokál.

Ennek ellenére azonban „természetesen nem tudom és nem is akarom betiltani” – mondta a főpolgármester, aki ugyanakkor azt is hozzátette:

„De azt nem hagyom, hogy a főváros asszisztáljon a gyűlöletkeltő hazugságaik terjesztéséhez!”

Az ügy előzményéről ITT érhető el korábbi írásunk.

Borító: Karácsony Gergely főpolgármester. Fotó: Facebook

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások