
Elhunyt Hadháziné Szabó Margit újságíró
Pályáját Szolnokon kezdte, a Magyar Rádió azóta már megszűnt szolnoki stúdiójánál, majd a Tungsram hetilapjához, később a MAHART lapjához került.
Pályáját Szolnokon kezdte, a Magyar Rádió azóta már megszűnt szolnoki stúdiójánál, majd a Tungsram hetilapjához, később a MAHART lapjához került.
A protokoll és a média, az újságírás valójában elválaszthatlan egymástól – mondta el a Media1 podcast- és rádióműsorában Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docens, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Protokoll szaktanácsadó és rendezvényszervező szakirányú továbbképzésének szakvezetője. Gáspár Ágnes elmondta, hogy hogyan lehet a médiát jó célok érdekében, megfelelően felhasználni, de szóba került a beszélgetésben az is, hogy a médiapiac szereplői tisztában vannak-e a protokoll szabályaival, mik a leggyakoribb problémák és hogy hogyan lehet fejleszteni a hiányosságokat, hogy a médiaszereplések hatékonyak, sikeresek legyenek.
A kormánypárti napilap pénteken egy közleményben beismerte, hogy több valótlanságot is állított a Jobbik tisztújításával összefüggésben idén májusban.
The European Commission (EC) proposed the European Media Freedom Act in September 2022, under the responsibility of Věra Jourová, EC’s Vice-President for Values and Transparency. Jourová (who is a politician in the party of Andrej Babiš, allied with Viktor Orbán) told Media1 exactly what problems she saw in the media in Hungary. Jourová (who was named one of the 100 most influential people in the world by Time magazine in 2019) said the new draft EU regulation could also address the issue of state-run media in Hungary. She also revealed that only a few countries, including Hungary, voiced concerns at the first meeting with ministers on the issue. During Media1’s interview with her the issue of some media in Hungary not being allowed into government briefings was also raised.
Rendkívül fiatalon, 42 évesen érte a neves fotóriportert a halál.
A német lap szerint lejtett a pálya a választások előtt a médiapiacon.
Az Európai Bizottság (EB) 2022 szeptemberében terjesztette elő az európai médiaszabadságról szóló jogszabályt, amelynek felelőse a Bizottságon belül Vera Jourova, értékekért és átláthatóságért felelős biztos, az EB alelnöke. Az Orbán Viktorral szövetséges Andrej Babis pártjában politizáló Jourova a Media1-nek elmondta, pontosan milyen problémákat látnak Magyarországon a média területén. A 2019-ben a Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választott Jourova azt állítja, az új uniós rendelettervezet megoldást jelenthet a magyarországi állampárti média kérdésére is. Az EB alelnöke azt is elárulta, hogy a témában a szakminiszterekkel folytatott első megbeszélésen csak néhány ország, köztük Magyarország adott hangot aggályainak. Szóba került Jourával az is, hogy Magyarországon egyes médiumokat nem engednek be a kormányinfókra.
Magyarországon mind a nagyvárosokban, mind a kistelepüléseken élők sokféle forrásból tájékozódnak, sokszínű a médiafogyasztás – így összegezte Koltay András, a szervezet elnöke a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) napokban közzétett médiapiaci jelentésének tanulságait az MTI-nek adott karácsony előtti interjújában.
A TV2 hírműsorában és a weblapján is több valótlanságot is közöltek Vargáról. A Tények portálja az elvesztett bírósági pert követően mostanra beismerte, hogy hazugságokat közölt a médiavállalkozóról.
A Media1 sajtószabadság kapcsán feltett kérdését Havasi Bertalan értelmezhetetlennek minősítette, de azt elismerte lapunknak, hogy a 444 fotósának a miniszterelnöki sajtótájékoztatóra történő megakadályozása ügyében hibát követtek el.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.