
Problémásnak látja az Európa Tanács friss jelentése a magyar médiahelyzetet
Az Európa Tanács 14 oldalas jelentése számos problémás területet sorol fel a magyar médiahelyzettel kapcsolatban.
Az Európa Tanács 14 oldalas jelentése számos problémás területet sorol fel a magyar médiahelyzettel kapcsolatban.
A Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje azt javasolta, ne írhasson újságot az, aki rendszeresen és szándékosan, becsület sértésére alkalmas valótlanságokat közöl lejáratási célból. Többen – köztük a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke és a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója – sem értenek egyet ezzel a megoldással.
A City7 című ingyenes hetilapot több százezres példányszámban fogják szórni az ország több ellenzéki vezetésű városában. Az első számban, amiről olvasónktól kaptunk több képet, rögtön a borítón az egykori miniszterelnököt és az ellenzéket hibáztatják a koronavírus kapcsán halálesetek bekövetkeztével.
A legfőbb bírói fórum elnöke azután üzent közleményben, hogy a Kúriát bírálatok érték, amiért elmarasztalta a HVG-t egy véleménycikk kapcsán, amelyet Tóta W. Árpád írt. A főbíró szavaira azután visszaszólt a publicista.
Csendben tüntette el a 2003 óta létező üzleti lapot a médiapiacról a Mediaworks.
Ács Rezső a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli jogrendet kihasználva oszlatta fel a Szekszárdi Vasárnap szerkesztőségét.
A 100 pontból 69 pontot értünk el, a demokrácia mérésénél azonban nem értük el az 50 százalékot sem.
Az Európai Bizottság az Európai Hírek Fórumának keretében kétnapos párbeszédet indít az unióban az újságírók biztonságával kapcsolatban.
A nyertesek és a vesztesek közt egyre nyílik az olló a Whitereport for Directors Médiapiaci Válságmonitor legutóbbi száma szerint.
Három ellenzéki országgyűlési képviselő a postai szolgáltatásokról szóló jogszabály megváltoztatásával azt próbálja elérni, hogy a Magyar Posta nyártól is köteles legyen kivinni a napilapokat az előfizetőknek. Az állami vállalat ugyanis nemrég úgy döntött, megszünteti a napilap üzletágát, így még kérdéses, hogyan jutnak el az újságok az olvasók otthonaiba.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.