
Meghalt Sárvári Márta
A hazai zöld újságírás egyik megalapítóját 89 évesen érte a halál.

A hazai zöld újságírás egyik megalapítóját 89 évesen érte a halál.

Az ítélet szerint a reklámcég jogszerűtlenül, így érvénytelenül mondta fel a hetilap hirdetési szerződését, ami miatt egy ideje nem tudja magát a közterületi hirdetőoszlopokon hirdetni a HVG, ahogyan azt tette 40 éven át.

Lakner Zoltán volt főszerkesztő-helyettes elmondása szerint még csak kifogást sem emelt az ellene kezdeményezett bírósági eljárás miatt a médiavállalat, sőt a kiadó a Fővárosi Törvényszékkel sem kommunikált. Ha nem történik valamilyen fordulat, a hetilap komoly bajba kerülhet. A kiadó nem válaszol a sajtómegkeresésekre sem.

Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője a Media1 műsorának adta idei első interjúját és jelentette be egy új online médiatermék, a Tesztklub elindítását. Médiatanár szakos végzősökkel pedig arról beszélgettünk, milyen következményekkel járhat, ha megszűnik a médiaismeret tantárgy oktatása a középiskolákban.

Helyreigazításra kötelezte szerdai első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék a Gréczy Zsoltról, a DK politikusáról írt, állítólagos zaklatásról szóló cikkel összefüggésben a sajtóterméket.

Elhárultak a Pesti Hírlap rendszeressé válása elöli akadályok. Jövő héten csütörtökön utcára kerül a lap, és onnantól fogva rendszeresen így is lesz.

A változásra azután került sor, hogy a konkurens IT Businesshez távozó Mester Sándor lapigazgató távozott a magyar Computerworld kiadójától, de az új lapigazgató személyét egyelőre keresi a kiadó.

A 168 Óra főszerkesztője által eltávolíttatott – a miskolci kórházban történt meddővé tételről szóló – cikket író Kun J. Viktória volt külsős munkatárs a Media1-nek élesen bírálta a Magyar Nemzetben szerinte az újságírót és a lapot lejárató Rózsa Péter főszerkesztőt. Az ugyancsak távozó Ágoston Zoltán online rovatvezető a Facebookon bírálta Rózsa Pétert, aki előzőleg önkényeskedő újságírót emlegetett a kormánypárti napilapban.

Közel félmilliárd forintba kerülhetett az adófizetőknek, hogy Orbán Viktor kormánya sajtóhirdetésekben kívánt nekik áldott, békés karácsonyt, és ebben a kalkulációban a tévés hirdetések még nem, illetve csupán a három országos napilapban megjelent sajtóhirdetések vannak benne. A hirdetések egy része egyébként késve, karácsony után jelent meg.

Távozik a máltai rendőrfőnök, akit a civil társadalom és a család azzal vádolt, hogy akadályozta a Daphne Caruana Galizia oknyomozó újságíró ellen 2017-ben elkövetett gyilkosság felderítését, valamint még az újságíró halála előtt nem tett meg mindent Galizia védelmében.