fbpx
Egy béketüntető megpróbálja kicsavarni Ács Dániel, a 444.hu újságírójának kezéből a mikrofonját

A rendőrség nyomoz, a médiaszakma együtt tiltakozik a tegnapi fideszes tüntetésen történtek miatt

A Magyar Lapkiadók Egyesülete, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Főszerkesztők Fóruma elfogadhatatlannak tartja az újságírók elleni egyre gyakoribb erőszakot. A rendőrség eközben nyomozást indított garázdaság miatt.

Egyre több támadás éri a munkájukat végző újságírókat, nem válhat normává az újságírók megfélemlítése, bántalmazása – ne hagyjuk magukra a média munkatársait! – így indul az a közlemény, amit a magyarországi lapkiadókat tömörítő Magyar Lapkiadók Egyesülete, valamint a Főszerkesztők Fóruma és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)közösen adott ki és juttatott el pénteken délután a Media1-hez, nem sokkal ezelőtt.

A sajtószakma reprezentatív ágazati szervezetei jelezték: a leghatározottabban tiltakoznak és példás büntetést várnak el a tegnapi demonstráción az újságírókat ért atrocitások miatt.

Ez nem maradhat így!

Közleményükben azt írják: a szakma felháborítónak és jogsértőnek tartja azt a támadást, amelynek ismét újságírók voltak az áldozatai. Az utóbbi években egyre több inzultus éri az újságírókat, akik különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, hiszen sokszor már a felületes szemlélő is látja rajtuk, hogy újságírók, így ők válnak leggyakrabban célponttá.

Az MLE, a Főszerkesztők Fóruma és a MÚOSZ szerint elfogadhatatlan, hogy 2020. Magyarországán felheccelt és magukból kivetkőzött „provokátorok” a munkájukat végző sajtótudósítókat garázda módon megtámadják, testi épségüket veszélyeztetik.

A rendőröknek meg kell védeniük a sajtó munkatársait és a járókelőket

A Magyar Lapkiadók Egyesülete, a MÚOSZ és a Főszerkesztők Fóruma figyelmeztetett: állampolgári jog a gyülekezési jog, ennek a jognak a gyakorlása azonban nem hatalmazza  fel semmilyen gyűlés résztvevőit garázda cselekedetre, mások testi épségének veszélyeztetésére, vagy  vagyontárgyainak a rongálására. Az elmúlt időszakban egyre több példát látunk arra, hogy a sajtó képviselőit munkájukban akadályozzák. Nyilvános eseményekről zárják ki őket, kérdéseiket állami intézmények bojkottálják. Ez mind elfogadhatatlan, hiszen mindannyiunknak rosszabb lesz attól, ha a sajtó nem végezheti a feladatát szabadon és félelemmentesen. Az erőszak ugyanakkor az egyénen és az újságírószakmán keresztül a széles körű, hiteles tájékoztatás és tájékozódás lehetőségét veszélyezteti, a társadalom működését támadja.

A gyűléseket biztosító rendőrök kötelessége megvédeni mind a résztvevők, mind a sajtótudósítók, mind a járókelők biztonságát, írja az MLE, a MÚOSZ és a Főszerkesztők Fóruma.

A közlemény azzal zárul, hogy a szakmai szervezetek felszólítják az illetékeseket, hogy tegyenek eleget a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény által előírt kötelezettségeiknek, biztosítsák a törvény által előírtakat, egyebek között azt a rendelkezést, miszerint a „gyűlés vezetője felel a gyűlés békés jellegének megőrzéséért”.

Garázdaság gyanúja miatt nyomoz a rendőrség

Szinte az MLE, a MÚOSZ és a Főszerkesztők Fórumának közös közleményével egyszerre érkezett az a hír is, hogy a rendőrség nyomozást indít a tegnapi Fidesz-demonstráción miatt történtek miatt. Az eljárást garázdaság gyanújával, ismeretlen tettesek ellen folytatja a VII. kerületi rendőrkapitányság.

Mint arról beszámoltunk, a Bayer Zsolt jobboldali publicista által szervezett, Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester elleni „békedemonstráción” Hont Andrást, a hvg.hu újságíróját és Ács Dánielt, a 444.hu videós újságíróját érte atrocitás. Hont Andrásról levették a szemüvegét, többször megpróbálták megütni, szidalmazták, Ács Dániel kezéből pedig megpróbálták kicsavarni a mikrofonját, valamint körbeállták és őt is szidták a „béketüntetők”.

A hvg.hu arról ír, hogy munkatársukat már tanúként ki is hallgatták.

A Hont András elleni atrocitásról a cselekmény egyik aktív részese, Bede Zsolt, a Vadhajtások nevű ultradikális jobboldali honlap tulajdonosa tett közzé videót a Facebookon. A 444.hu stábja elleni atrocitásról a 444 tett közzé videót, ezeket a Media1-en a történtekről szóló korábbi írásunkban is láthatják.

Frissítés

Kiderült, hogy a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki pénteken B. Zsoltot.

Borító: Egy „béketüntető” megpróbálja kicsavarni Ács Dániel, a 444.hu újságírójának kezéből a mikrofonját a 444 által közzétett videó egyik pillanatában
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások