
Meghalt Naményi József sportújságíró
Életének 81. évében érte őt a halál.


Az Index által a Media1-ről közölt valótlanságok helyreigazítására szólítottuk fel a portált, mely egyébként az elmúlt években, de még néhány héttel ezelőtt is rendszeresen felhasználta a Media1 tartalmait, most mégis úgy tett, mintha tényszerű közlés vagy állítás „csak elvétve” kapna helyet az Media1 írásaiban, és a valóságot meghazudtolva azt állította, hogy nem felelt meg a valóságnak egy 2019-es, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal kapcsolatos cikkünk.

Az MTI ismét megtagadta az ellenzéki Demokratikus Koalíció egyik közleményének kiadását.

Az Index egyik újságírója egy most megjelent interjú első, nyitó kérdésében azt állította tényként, hogy időszaki lappá alakult a 168 Óra. A Media1 megkérdezte az illetékesektől, van-e igazság a kijelentésben.

Szombathy Pál a Media1-nek adott 50 perces exkluzív interjúban mesélt a rövidnek bizonyult indexes, 2020-as korszakáról, szó esett a régi, akkor még liberális Magyar Hírlapnál töltött időszakáról, és elmondta azt is, miért vállalta most el a nehéz helyzetben lévő 168 Óra irányítását, megkérdeztük, mit szólt, amikor a kinevezésekor az egyik sajtótermék az Index egyik szétverőjeként emlegette, és szólt arról is, milyen lesz irányításával a 168, illetve van-e egyáltalán jövője a lapnak.

A két lap jogi képviselője meg sem jelent a bíróságon.


Újabb abszurd fejlemények az újságírók, médiatulajdonosok, jogászok és más fontos hazai személyek megfigyelésére Magyarországon is bevetett Pegasus kémszoftver ügyében.

Elfogadta az Országgyűlés azt az alaptörvény-módosítást, ami lehetővé teszi, hogy ha valaki azonos tömegrendezvényen vett részt a kormányfővel vagy a köztársasági elnökkel, akkor kérhesse, hogy az ezt megörökítő fényképről távolítsák el a képmását. A hangfelvételekkel kapcsolatban is kéréseket fogalmazhatnak meg az eseményeken résztvevők.

A Jobbik szerint bár Novák Katalin aláírta a katásokat nehéz helyzetbe hozó törvényt, az nem léphet életbe.