
Álhír terjed az ATV és a CNN kapcsán
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint bolond lyukból bolond szél fúj. Ezt a CNN-nel tavaly kötött megállapodás kapcsán terjedő információ kapcsán jelentette ki.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint bolond lyukból bolond szél fúj. Ezt a CNN-nel tavaly kötött megállapodás kapcsán terjedő információ kapcsán jelentette ki.

Dévényi István az európai uniós választási eredmények kapcsán jelentette be, hogy kiszáll. Hogy a műsor tovább megy-e, illetve ki veszi át Dévényi feladatait, arról a Konok Péter-Csintalan Sándor-Pörzse Sándor hármasnak kell döntenie.

A kormánypárt a már lassan hagyományosnak mondható magyarázattal rekeszt ki egy szerkesztőséget, és akadályozza az olvasók informálódását.

Toót-Holló Tamás erről belső levélben tájékoztatta a KESMA alá tartozó Mediaworks lapjainak főszerkesztőit arra a szombati cikkre reagálva, ami a Népszavában jelent meg a megyei lapok lehetséges átalakításáról.

Bár a médiahatóság korábban azt közölte, eljárást indít a magát a legvadabb jobboldali oldalként definiáló Vadhajtások ellen, az NMHH végül úgy döntött, mégsem teszi meg. A hatóság könnyen meggyőzhető volt, hogy ne lépjen fel a radikális oldal ellen.

Az Atmedia végül május 31-én erősítette meg a Media1 még május 23-án megírt információját, mely szerint júniusban távozik az Atmediától a legmeghatározóbb hazai médiavezetők toplistáján is szereplő kereskedelmi és portfólió igazgató.

A Bors című lapot kiadó Lapcom éléről távozó Kovács Tibor váltja a több mint 30 év után nyugdíjba vonuló dr. Bayer Józsefet a Blikk és a Kiskegyed kiadójának élén.

Hat év után távozott Kovács Tibor, a Bors, a Dél-Magyarország és a Kisalföld kiadójának, a tavaly óta a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, a KESMA alá tartozó Lapcom Zrt. vezérigazgatója. Megnevezték az utódját is.

Hamarosan az Est Media igazgatóságának tagja lehet Papp István, a Magyar Telekom volt vezetője. Az Est Media az a cég, amelyben halála előtt Andy Vajna is tulajdonrészt vásárolt, és amelynek egyik részvényese, Tremmel Zoltán manapság a TV2-t is tulajdonló MBC Co. Zrt-nek is egyik kulcsfigurája.

Teljesen átalakult nemrég a TV2-t tulajdonló, korábban Andy Vajna tulajdonában álló Magyar Brodcasting Co. (MBC) Zrt. működése.