
Hackerek némították el a Klubrádiót
A Media1 időközben hivatalosan is megerősített információi szerint internetes bűncselekmény következtében akadozik immáron több mint fél napja a kormánykritikus rádió internetes streamingszolgáltatása.

A Media1 időközben hivatalosan is megerősített információi szerint internetes bűncselekmény következtében akadozik immáron több mint fél napja a kormánykritikus rádió internetes streamingszolgáltatása.

A ChatGPT-t, az utóbbi idők legfelkapottabb tech újdonságát, a mesterséges intelligenciás chatrobot Magyarországon is egyre többen használják, már egy templomban is kipróbálták. A Deutsche Welle riportjából több más érdekesség is kiderül.

Már tíz fölött jár a magyar médiumok elleni, elmúlt napokban indult internetes bűncselekmény-sorozathoz kapcsolódó ismert esetek száma. A kiterjedt támadássorozat miatt számos olyan portál vált elérhetetlenné, melyek nem tartoznak az Orbán-kormány kedvencei közé. A támadások csorbítják a tájékozódás és a tájékoztatás zavartalanságát, valamint anyagi károkat is okoznak a médiumoknak.

Az Együtt volt elnöke újabb lépésre szánta el magát, amiért már másfél éve elszabotálja a TV2 a bíróság a rá vonatkozó jogerős ítélet végrehajtását, ami alapján a Tények című műsorban 16 hazugság miatt bocsánatot kellene kérni Juhásztól.

Nincs Kormányinfó Breuer Péter és a Heti TV nélkül, még akkor sem, ha Breuer és a Heti TV kihagyta az eseményt.

25 éves történetének első televíziós applikációját indította el a TV2 Média Csoport.

A Media1 információi szerint a kormánypárti KESMA / Mediaworks hálózattól vettek fel új munkatársakat nemrégiben az Indexhez, miután rövid idő alatt idén már több mint 15-en hagyták el idén a portált. Az egyik új munkatárs korábban az LMBTQ-személyek elleni gyűlölet mérséklésével foglalkozó civil szervezeten gúnyolódott egy, a Magyar Nemzetben közölt cikkében.

A reality forgatása hamarosan startol.

Somogyi Zoltán, a Sláger FM egyik műsorvezetőjének nevével visszaéltek, senki ne dőljön be neki!

Mégsem kell eladni a kelet-európai, így a magyarországi mozihálózatot, pedig a csődbe jutott anyavállalatnál volt erre egy terv.