
4 év után ismerte el az Origo, hogy hazudott Kálmán Olgáról
Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.

Négy év és egy jogerős bírósági ítélet után közölte helyreigazítását az Origo Kálmán Olgával, az ellenzéki DK politikusával kapcsolatban.

Nem lehetett elérni a Telexet, a HVG-t és a Media1-et, valamint több ismert külföldi oldalt sem. A Magyar Telekom Vállati Kommunikációs Igazgatóságán a Media1 kérdésére azt válaszolták, hogy a problémát a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom egyik partnerének nemzetközi kapcsolatával bekövetkezett hiba okozta.

Többéves szokását ezúttal sem megtörve az idei évben sem tette közzé a pénzügyi beszámolóját a törvényben előírt május 31-i határidőig a kormánytól független médiumok hiteltelenítésével és a propagandisták megemelésével foglalkozó, a médiában megvalósuló rágalmazás és becsületsértés büntethetetlenségét a Fidesznél kilobbizó szervezet, a Transzparens Újságírásért Alapítvány, ehelyett a dokumentumot 21 nappal a jogszabály szerinti időpont után készítették el és tették közzé a birosag.hu-n, míg saját honlapjukon azóta sem. A beszámolót megnézve egyébként az derül ki, egyik évről a másikra hirtelen nagyon drasztikusan, több tízmillióval megnőtt 2022-ben az alapítvány árbevétele és a személyi költségeik is látványosan megsokszorozódtak. Az alapítvány transzparenciájának hiányára utal, hogy továbbra sem mondják el, honnan származnak a bevételeik, de arra a kérdésünkre sem feleltek, hogy Bodoky Tamás, az Átlátszó főszerkesztője jól emlékszik-e arra, hogy Partos Bence, az alapítvány alapítója elismerte neki nemrégiben, hogy egy Partos Bencéhez köthető kft. fizette ki időnként egyes költségeket. Korábban az alapítvány a Media1-nek írásban még azt írta, Partos magánszemélyként fizetett ki bizonyos költségeket az alapítványhoz kapcsolódóan.

Jövőre, 2024-ben kerül sor az átmárkázásra, ami után One lesz a nemrég kormányközeli 4iG és az állam által megszerzett Vodafone Magyarország új neve, de azt még Jászai Gellért, a 4iG elnöke sem tudta megmondani a vele a napokban készült interjúban, hogy ősszel vagy tavasszal kerül sor a rebrandingre.

A TV2 Média Csoport romániai társhatósághoz bejegyzett csatornái, a Mozi+ és a Moziverzum csatornákon közzétett filmek és előzeteseik kapcsán is a román társhatósághoz fordult a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.

A salvadori El Faro online portál főszerkesztője Bonnban, a DW Global Media Forum nevű többnapos nemzetközi médiakonferencián vehette át a rangos Freedom of Speach díjat Peter Limbourgtól, a Deutsche Welle főigazgatójától.

A standokra került szerdán az egykori Ludas Matyi című lap szellemiségét visszahozni kívánó vicclap első száma.

Újabb magyarországi médiumról derült ki, hogy internetes bűnözők célkeresztjébe került és DDoS-támadást indítottak ellene a napokban.

Kispolgár néven indul új, közélettel foglalkozó gyerekújság. Az internetes lap alapítója Tóta W. Árpád, a HVG publicistája, de tanácsadóként részt vesz a munkában Polyák Gábor médiajogász, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója is.

Bővül a Sláger FM vételkörzete, azonban eközben közel 12 év után elbúcsúzik a Méz Rádió.