Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Köszönjük, Ferenc pápa

Ferenc pápa budapesti üzeneteivel folytatódik a #pontifex kampány

Immár a pápa Budapesten elmondott gondolatai közül válogatott idézetekkel folytatódik a Szemlélek kezdeményezésére létrejött és a Media1 médiapartnerségével megvalósuló #pontifex kampány, melynek célja, hogy Ferenc pápa látogatásának központi gondolatát cselekedetekre váltva hidat építsen társadalmi csoportok, véleménybuborékok, szekértáborok között.

TV2 Tények

Elhallgatta a Tények hírportálja Vágó István halálát: a TV2 közönsége csak este értesülhetett a csatorna volt műsorvezetőjével történtekről, akkor is furcsán

Nem számolt be a TV2 Tények című műsorának hírportálja, a tenyek.hu a TV2 egykori népszerű műsorvezetőjének, későbbi DK-s politikusnak, Vágó Istvánnak a haláláról szombat délelőtt, ahogy mindenki más: az információt csak az esti Tények 27. percében ismertették röviden. Mentségükre legyen mondva, a Tények esti adását végül legalább közzétették a neten, amit aki megnéz, találkozhat benne Vágó úr halálhírével, de az oldalon szöveges információként az információ azóta sem található meg, Vágó István nevére keresve nem derül ki, hogy elhunyt. A Tények adásában egyébként nem nyilvánítottak részvétet volt kollégájuk halála miatt és elmúlt évekbeli tevékenységével összefüggésben nem mondták el, hogy az utóbbi években a DK politikusa volt.

Vágó István és Radnai Péter, Az első influenszerek című műsor forgatásán

Életútinterjúval emlékezik Vágó Istvánra a Spektrum és az AMC Mikro

A Spektrum tisztelettel adózik Vágó István emlékének, ezért ma este rendkívüli műsorcserével vetíti Az első influenszerek 2. évadának azon beszélgetését, amely a televíziós legendával készült. A csatorna megszakítás nélkül vetíti le az epizódot. 

A média munkatársai várakoznak a Dísz téren a budai Várban 2023.04.28-án, Ferenc pápa látogatásának első napján

Az ellehetetlenítés a pápalátogatáson is folytatódik: a kormány Ferenc pápa nyilvános eseményeire sem engedi oda a Magyar Hangot

Újabb módját találta meg a kormány annak, hogy keresztbe tegyen a Magyar Hang című lapnak, amelyet a kormányinfó című sajtótájékoztatókra évek óta nem enged be, és most a kormányzat munkatársai már Ferenc pápa nyilvános programjaira sem engedik be őket,, hiába regisztráltak a sajtóorgánum munkatársai hetekkel a határidő előtt. Még a nemzet főterére, a Kossuth térre sem mehetnek és így jártak tegnap a Dísz téren is.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások