
Somos András távozik az ATV-től és abbahagyja a tévézést
Somos András a továbbiakban ügyvédi tevékenységére kíván fókuszálni. Azt mondja, súlyos hibát követett el, amikor nem jól fogalmazott Kaleta Gáborral kapcsolatban.

Somos András a továbbiakban ügyvédi tevékenységére kíván fókuszálni. Azt mondja, súlyos hibát követett el, amikor nem jól fogalmazott Kaleta Gáborral kapcsolatban.

Miután mintegy egynapos teljes leállás után újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) honlapja, arról másodjára is eltávolították azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatban 2016-ban készített, múlt héten egyszer már letörölt majd ezen a héten hétfőn néhány órára újra elérhetővé vált interjút, amelyben Vásárhelyi János bicskei iskolaigazgató arról beszélt, hogy ifj. Orbán Győző és működésével birkózómeccseket szerveztek a gyermekotthonba, ahová Böjte Csaba a határon túlról szállított gyerekeket és Kónya Endrének is jelentős szerepe volt.

M4 Sportos szerkesztő, Martí Zoltán vette át az MTVA-nál (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) az online igazgatói posztot, miután az előző online vezető, Lánczi Tamás a kormánynak nem tetsző médiumok megszorongatására létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatal élére került.

Az ATV fegyelmi eljárást indít Somos András ellen, amiért az ATV Start élő adásában azt mondta Márki-Zay Péternek, hogy Kaleta Gábor nem pedofil. A műsorvezető, aki egyébként a műsorvezetés mellett jogászként dolgozik, arra utalt, hogy a szexuális tartalmú képek birtoklása, bár bűncselekmény, nem azonos azzal, amikor valaki szexuálisan molesztál gyerekeket. Somos bocsánatot kér, amiért félreérthetően fogalmazott.

Belső vizsgálatot indított a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) főigazgatója, miután a Media1 megírta, hogy először elérhetetlenné tett az SZGYF egy 2016-ban megjelent, a bicskei gyermekotthon és ifj. Orbán Győző kapcsolatát igazoló interjút, majd a beszélgetés (amelynek eltávolítását eredetileg arculatváltással magyarázták) egy hét múlva ismét kikerült a weblapra, de azután az SZGYF teljes weboldala vált elérhetetlenné.

Nem sokkal azután, hogy a Media1 hétfő este megírta, hogy újra elérhetővé vált a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján az egy héttel korábban letörölt, ifj. Orbán Győző, Böjte Csaba és a bicskei gyermekotthon, valamint Kónya Endre és Vásárhelyi János kapcsolódásáról szóló 2016-os interjú, az SZGYF teljes weblapja elérhetetlenné vált.

Egy héttel ezelőtt a Belügyminisztérium sajtófőnöke és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) furcsa magyarázatot adott a Media1-nek arra, miért tették elérhetetlenné azt a bicskei gyermekotthonnal kapcsolatos interjút, amiben Vásárhelyi János, Kónya Endre, Böjte Csaba és ifj. Orbán Győző, Orbán Viktor testvérének neve együtt szerepelt. Most újabb fordulat történt: a Media1 észrevette, hogy váratlanul visszakerült az anyag.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök nyilatkozata nagyon ellentmond az Index főszerkesztőjének hétfőn közölt cikkével.

Megkérdeztük Fekete-Szalóky Zoltántól, az Index főszerkesztőjétől és az Indamedia sajtóosztályától is, miért nem számolt be a lap arról az ügyről, amiről a fél magyar sajtó igen, nevezetesen, hogy a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) múlt héten hétfőn letörölte azt a 2016-os cikkét, amiben együtt szerepelt ifj. Orbán Győző, a NIKÉ SE tiszteletbeli elnöke és a bicskei gyermekotthon két akkori vezetője, Vásárhelyi János igazgató és Kónya Endre igazgató-helyettes, valamint Böjte Csaba szerzetes.

Portik Tamás a Fenyő-ügy bírósági tárgyalásán arról beszélt, hogy nem csak az Átlátszónak, de a Magyar Nemzetnek is interjút adott, és előbbihez hasonlóan utóbbi sem jelenhetett meg. Mi van az ügy hátterében? Erről beszélgettünk Papp László Tamással, az Átlátszó újságírójával.