
Meghalt dr. Erőss Pál
A nyolcvanas évek televíziós jogászát sokan Jogerőss Pálként ismerték.

A nyolcvanas évek televíziós jogászát sokan Jogerőss Pálként ismerték.

A 444 szerzőjén kívül a 24.hu újságírójának munkáját és a Mérce munkatársainak összeállítását is kiemelte a Főszerkesztők Fóruma.

A Media1 információi szerint távozik a Klubrádiónál mintegy két évtizedet eltöltő Törtei-Takács Kriszta műsorvezető, valamint rajta kívül a napokban távozott a Klubrádiónál több mint egy évtizedet eltöltő Szabó Kati hírszerkesztő, de így tett Józsa Péter is, aki a Klubrádió elindulásától dolgozott a rádiónál hangmérnökként. Utóbbi két munkatársról azt is megtudtuk, merre folytatják karrierjüket ezután.

Mielőbb új helyszínre van szükségük, mert az eddigi stúdióhelyszínről heteken belül menniük kell, és az eddig felmerült helyszínek nem akarnak szerződni velük, Gulyás Márton szerint politikai okok miatt.

A világhírű Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő, amellyel a koronavírus-járványban elhunytaknak állítanak emléket.

A Media1 úgy tudja, pénzügyi problémák állnak a háttérben. A fizetések csúszása egyes munkatársak körében elégedetlenséget váltott ki.

A Rádió 1 az egyedi tervezésű márkázott termékeit árulja az új internetes áruházban.

Az amerikai HBO Max premierrel egyidőben kerül fel az HBO GO-ra is a Jóbarátok: Újra Együtt (Friends: The Reunion) című egyszeri, új epizód.

Győr és Törökbálint után immár Budapesten és a Balaton mentén is feltünedezik az ötödik generációs mobilszolgáltatás a telenorosok 5G hálózatokat támogató eszközein, ráadásul a hálózat egyelőre sokkal gyorsabb a versenytársakéhoz képest.

A pályázatokat júniusban várják a frekvenciára vágyóktól.