Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Jakab Péter

A Jobbik elnöke végrehajtási eljárást indított a Fejér Megyei Hírlap ellen

Hiába mondta ki jogerős ítélet, hogy valótlanságot közölt a Fejér Megyei Hírlap a pártelnökről és kötelezte a bíróság jogerős ítélettel helyreigazításra a lapot, a kormánypárti médiaholding lapja nem tett eleget a bírósági kötelezésnek. Ezt próbálja a Jobbik végrehajtóval érvényesíttetni.

Bayer Zsolt, a HírTV Szélesvásznú történelem című műsorának műsorvezetője

Új sorozatot indít Bayer Zsolt a HírTV-n

Szélesvásznú történelem címmel indul a kormánypárti újságíró műsorvezetésével egy új, a rendszerváltás előtti évtizedek meghatározó, tévében mégis ritkán látható filmjeit bemutató sorozat.

Papp Dániel az MTVA vezérigazgatója a megújult M4 Sport díszletében ad interjút

Túlhizlalták az MTVA-t – bent maradt több mint 20 milliárd forint

20,5 milliárd forinttal több pénze volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) 2020-ban, mint amit el tudott költeni. Ráadásul idén minden idők legnagyobb költségvetésével számolhat az állami médiaóriás, mely továbbra is több baráti beszállítóval dolgozik együtt.

A Sony SPTN CE tévécsatornái és az Antenna Group logója - media1 kollázs

Gazdát cserél az AXN, a VIASAT3, a VIASAT6, a Sony Movie Channel és a Sony Max – eldőlni látszik, ki veheti meg az egyik legismertebb közép-európai tévétársaság csatornáit

A Sony Pictures Televison Networks (SPTN) közép-európai tévés portfóliójának vevője a hosszú ideje keringő pletykák és egy most megjelent, hivatalosan egyelőre nem megerősített, de nem is cáfolt sajtóinformáció szerint az Antenna Group nevű nagy görög médiacég lehet. Az Antenna Group egyébként régóta tervezi a magyar tévés piacra történő betörést: vezetőjük még 2019 végén megerősítette a Media1-nek, hogy a VICE Mediával partnerségben Magyarországon is meg akarnak jelenni tévécsatornával.

Kúria

A Kúriához fordul a Népszava

A Népszava szerint hibás ítéletet hozott a Fővárosi Ítélőtábla, amikor a KDNP-s Vejkey Imre számára kedvező módon ellenkezőjére változtatta az elsőfokú ítéletet a Pápai Gábor által rajzolt, az Operatív Törzs kommunikációját kifigurázó karikatúra kapcsán indult személyiségi jogi perben.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások