
Kirúgták a főszerkesztőt, beszüntette működését a SZEMlélek
A Felebarátok Egyesület megszüntette a főszerkesztő mellett a kreatív igazgató munkaviszonyát is.

A Felebarátok Egyesület megszüntette a főszerkesztő mellett a kreatív igazgató munkaviszonyát is.

Karas Monika az Európai Bizottságnak küldött levelében azt írja, törvényi akadálya volt annak, hogy ne kapcsolják le a Klubrádió adását az FM 92,9 MHz-en, majd leszögezi: most jó esélyei vannak a médiaszolgáltatónak a volt frekvenciája visszaszerzésére.

Gajdics Ottó, a Karc FM leköszönő főszerkesztője váltja a kormányközeli hírtelevíziónál Mentes Katalin tartalomigazgatót, míg Gajdics Ottót az eddigi helyettese váltja a Karc FM főszerkesztői posztján.

Csabai Gábor, a Tilos Rádió irodavezetője azt mondta a Media1-nek, hogy sohasem voltak részesei gyanús ügyleteknek, és 30 éve pont azért rádióznak, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő. Elmondta azt is, hogyan szerezték végül vissza frekvenciájukat, a Budapest FM 90,3 MHz-et annak ellenére, hogy a Médiatanács először kizárta őket a rádiós pályázatból.

A Médiatanács üzenetben értesítette erről a frekvenciáját visszaszerezni próbáló médiaszolgáltatót szerdán.

A párt azt ígéri kormányra kerülésére, hogy a Magyarország számára rendelkezésre álló rádiós frekvenciák korlátozottságát kiküszöbölő DAB+ (Digital Audio Broadcasting Plus) technológia országos elterjesztése érdekében DAB+ eszközvásárlási programot is megvalósít, valamint átláthatóvá teszi a hagyományos FM-frekvenciákra vonatkozó pályázati rendszert annak érdekében, hogy felszabadítsák a rádiós piacot.

Néhány napja Bodolai László ügyvéd, a Tilos Rádió egykori műsorvezetője, az Index.hu Zrt. volt igazgatósági elnöke a Partizánnak adott interjúban arról beszélt, hogy egy adriai hajóúton egy Fidesz-közeli kapcsolat segítségét kérte a közösségi rádió néhány évvel ezelőtti frekvenciapályázatán, hogy ne bántsa a Tilost a Médiatanács. A médiahatóságot és a Tilos Rádiót Bodolai kijelentései kapcsán kerestük meg kérdésekkel.

A hazai gyártású, és december végén bemutatott új magyar sorozat helyett az Exatlon Hungary című sportvetélkedőt sugározza majd a TV2.

A Media1 értesülése szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa két nappal a Klubrádió elnémítása után úgy határozott, máris folytatja a Klubrádió vasárnap éjjelig használt Budapest FM 92,9 MHz frekvenciájának pályáztatását, miután a kormányközeli, tavaly létrehozott LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. is visszavonta jogorvoslatát a pályázatból való kizárása miatt.

Az NHH 2010-ben lemondó elnöke a Media1 hétfő esti műsorának adott exkluzív interjúban azt mondta: a Klubrádió frekvenciájának lekapcsolásával óriási veszteség érte a magyar nyilvánosságot. Szerinte a Klubrádió ügye jóval túlmutat önmagán, jóval nagyobb a baj. Rozgonyi Krisztina egy olyan médiaszabályozói modell bevezetését tartaná szerencsésnek, mint amilyen például az Egyesült Királyságban működik.