Az NMHH Médiatanácsa

Megvannak a TISZA Párt jelöltjei a Médiatanácsba: három jogászt küldenének a testületbe

Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három kormánypárti tagjának. A párt dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot és dr. Nagy Krisztinát küldené a médiahatóság döntéshozó testületébe. A három jelölt között korábbi ORTT- és NMHH-s szakember, médiajogász, emberi jogi ügyvéd, kutató és egyetemi oktató is van.

A TISZA Párt parlamenti frakciójának a Media1-hez eljuttatott hétfő esti közleményében emlékeztet: a Médiatanács elsődleges feladata, hogy biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését a médiában, megteremtse és fenntartsa a közönség és a médiumok érdekei közti egészséges egyensúlyt, és egyúttal korrekt szakmai partnere legyen a piaci szereplőknek és szakmai szervezeteknek.

A Médiatanács folyamatosan figyeli a médiapiaci folyamatokat, és ha szükséges, ellátja azokat a hatósági feladatait is, amelyekkel megakadályozható a jogszabályba ütköző piaci koncentráció, valamint ellenőrzi a magyarországi médiaszolgáltatók törvényes működését.

A TISZA parlamenti frakciójának közleménye szerint a Médiatanács tagjának a párt három delegáltjaként dr. Bencsik Mártát, dr. Bodrogi Bea Juditot és dr. Nagy Krisztinát jelöli.

A Médiatanács esetében a képviselőcsoport olyan szakembereket választott, akik jelentős hatósági, médiajogi, kutatói és oktatási tapasztalattal rendelkeznek.

Dr. Bencsik Márta jogász, újságíró és médiaszabályozási szakember. Az ORTT-ben, majd az NMHH-ban hosszú éveken keresztül dolgozott jogi vezetőként, így közvetlen tapasztalattal rendelkezik a médiahatósági jogalkalmazás és az intézményi működés területén. Pályája során szerkesztőségi, szabályozási, kutatói és médiavezetői tapasztalatot egyaránt szerzett.

Dr. Bodrogi Bea Judit médiajogász, emberi jogi ügyvéd, kutató és oktató. Több mint két évtizedes szakmai pályája során a sajtó- és médiaszabadság, az információszabadság, a forrásvédelem, az adatvédelem és az európai médiajog területén dolgozott. Hazai tapasztalatai mellett jelentős nemzetközi szakmai háttérrel rendelkezik. (Bodrogi Beáról legutóbb akkor írtunk, amikor Bodolai Lászlóval együtt ő képviselte az Index.hu-t 2023-ban a magyar állam ellen egy véleménynyilvánítási perben Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán.)

Dr. Nagy Krisztina jogász, médiapedagógus és egyetemi oktató. Korábban az ORTT munkatársaként dolgozott, doktori kutatásának középpontjában pedig a médiaműveltség médiapolitikai és szabályozási kérdései álltak. Oktatói és kutatói munkájában a digitális platformok szabályozásával, a médiatudatossággal és a gyermekek védelmével foglalkozott.

A TISZA úgy véli: a három jelölt életútja különböző szemléletmódokat emel be a tanácsba: hatósági tapasztalatot, médiajogi szakértelmet, valamint a digitális médiakörnyezet és a média edukációjának átfogó ismeretét.

A TISZA álláspontja szerint egy független médiahatóság működésének alapja, hogy tagjai döntéseiket kizárólag a jogszabályok és szakmai szempontok alapján, politikai vagy gazdasági befolyástól mentesen hozzák meg.

A közmédia és a médiaszabályozás iránti társadalmi bizalom helyreállításához valódi intézményi függetlenségre, szakmai autonómiára, átlátható működésre és számonkérhető döntésekre van szükség. A TISZA olyan szakembereket jelöl ezekbe a testületekbe, akiknek szakmai életútja és tapasztalata garanciát jelenthet arra, hogy a döntések mércéje ne a politikai lojalitás, hanem a szakmai alkalmasság, a törvényesség és a függetlenség legyen – olvasható a közleményben.

A TISZA ma tette közzé azt is, hogy a Független Közmédia Testületbe (FKT) kiket jelöl saját delegáltjaként: erről írtunk.

Bujdosó Andrea, a TISZA Párt képviselőcsoportjának vezetője egy videóval is jelentkezett az este.

A Médiatanács elnöki tisztségére egyébként még ma éjfélig, 23:59-ig várja a pályázatokat az Országgyűlés Művelődési Bizottsága.

 

A TISZA Hargitai Miklóst, Szabó Györgyöt és Bálint Viktort jelöli a Független Közmédia Testületbe

Szavazhat a Médiatanács-elnökjelöltek kizárásáról a pályázó Tóth Csaba által javasolt egyetemi ismerős

A KDNP a hírhamisító Papp Dániel emberét, Martí Zoltánt és a volt TV2-s Pindroch Ferenc médiavállalkozót jelöli a médiatestületekbe

A Fidesz Siklósi Beatrixot jelöli a Független Közmédia Testületbe

A Mi Hazánk a Hitler-videót is készítő cég tulajdonosát jelöli a Független Közmédia Testületbe

Borító: Az NMHH Médiatanácsa. Fotó: NMHH
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások