Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

A HírTV élőnek mondott műsora Tóth Mihály részvételével és Velkovics Vilmos műsorvezetésével

Az ATV élő adása miatt bukott le a HírTV mágiája

A napokban egyszerre volt „élőben” a HírTV Napi Aktuális című műsorának stúdióvendége és az ATV Egyenes beszéd című műsorának stúdióvendége ugyanaz a férfi a Magyar Hajózási Országos Szövetségtől. Rákérdeztünk az érintetteknél, hogyan csinálták, hogy ugyanaz a személy egyidejűleg két, egymástól messze működő tévécsatornán is egyszerre volt „élőben”.

Nyugati Fény

A Nyugati Fény szerint hajtóvadászatot indított ellenük a kormánykritikus média

A Demokratikus Koalícióhoz közeli Nyugati Fény szerint a Telex, a hvg és a 24.hu Magyar Péter kampánystábjaként működik. Lapunkat is bírálja a portál, amiért még a múlt héten (mindenkit megelőzve) megírtuk, hogy a kormányközeli Origóhoz hasonlóan a Nyugati Fény is fizetett hirdetésben kezdte el támadni Magyar Pétert, Varga Judit volt férjét, a Talpra magyarok és a Tisza Párt alapítóját, az állami Diákhitel Zrt. volt vezérigazgatóját.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások