Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

A Bors című bulvárnapilap utcai hirdetése

Bréking: Felmondott az elfideszesített Bors főszerkesztője és átigazol a Blikkhez

A távozásra rálátó forrásaink szerint a 2017-ben, Andy Vajna kormánybiztos tulajdonossá válását követően kinevezett, ám a lapot szakmai alapon kiegyensúlyozni próbáló Kovács Vince megcsömörlött attól, ami a Borsot tulajdonló Fidesz-közeli Mediaworks kiadónál folyik. A Media1 értesülése szerint Kovács Vince az általa alapított Blikkhez tér vissza főszerkesztő-helyettesként. Nem ő lesz az egyedüli távozó.

Keverőpult a Spirit FM stúdiójában

Visszalép a „klubrádiós” frekvenciapályázaton a Spirit FM

Bár a Media1 hivatalos forrásból is megerősített friss értesülése szerint a budapesti FM 92,9 MHz-re vonatkozó médiatanácsi pályázat három résztvevője közül az egyik, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM úgy döntött, visszavonja pályázatát és a kizárása miatti jogorvoslatát, ettől még ugyanabban a nagyon bizonytalan helyzetben marad a Klubrádió, mint amilyenben eddig is volt. Hiszen a harmadik pályázó, a kormányközeli LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. korábban szintén jogorvoslattal élt a Médiatanács döntése ellen, amiért őt is kizárta a testület pályázatból. A pályázati eljárás ezután is tovább szünetel, miközben a Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága február 14-én lejár.

Klubrádió

A Klubrádió felháborodva, nemzetközi közleményben bírálja a Médiatanácsot, a Fideszt és az ATV Csoportot

A rádió kétnyelvű közleményében azt írja, az utolsó reménye az, ha február 9-én neki kedvező bírósági ítélet születik, vagy ha február 14-ig a kormánypárt döntéshozói meggondolják magukat a rádió elnémíttatása kapcsán. A Klubrádió elkeseredett, illetve felháborodott hangvételű közleményében „ellenzékinek látszóként” emlegeti az ATV Csoportot, a Médiatanácsot pedig képmutatónak nevezi.

Gönczi Gábor és Marsi Anikó, a TV2 Tények stúdiójában

Szenzációkeltés a TV2 szerint az államtól kapott milliárdjai firtatása

A TV2 a Media1-nek eljuttatott szombat esti üzenetében egyebek mellett azt írja, hogy szerinte azért nem kell elárulnia a sajtó kérdésére, hány milliárd forint közpénzt költött náluk a magyar állam 2020-ban, mert ők magántársaságként működnek. Érvelésük azonban ellentétes az információszabadságról szóló törvény rendelkezéseivel, mely a közpénzek felhasználását közérdekű adatként kezeli akkor is, ha a pénz magáncégeket gazdagít. A vállalat válaszában kétségbe vonja a megjelent összegeket és továbbra is titkolja, mennyi volt akkor a TV2-nél landoló állami reklámpénzek mértéke, és még hozzávetőleges számot sem voltak hajlandók említeni.

A TV2 egyik kedvenc témája, Soros György

Brutális méretű közpénzt kapott a TV2 Csoport 2020-ban

Bár az RTL Magyarország állami reklámbevétele is emelkedett 2020-ban, de a Media1 kiderítette, hogy amit a Mészáros Lőrinc közelébe került TV2 Média Csoport kapott ugyanebben az évben, az hozzávetőlegesen (listaáron) minimum kilencszerese volt az RTL állami pénzének. Ez érthetővé teszi a TV2 titkolózását a hozzá került közpénzekre vonatkozó kérdéseink kapcsán.

Mészáros Lőrinc a HírTV Célpont című műsorában korábban

A Kúrián is pert vesztett Mészáros Lőrinc a Válasz Online ellen

Orbán Viktor felcsúti barátjával kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla után a Kúria is a Válasz Online-nak adott igazat, nem pedig a gázszerelőből lett világhírű milliárdosnak, sőt kimondták, amit a volt polgármester vitatni próbált korábban, hogy Mészáros nagyon is közszereplő.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások