
Gulyás Márton, a Partizán arca új médiacéget alapított
A népszerű youtuber film- és videógyártással, valamint könyvkiadással és pr-kommunikációval foglalkozó kft.-t hozott létre.

A népszerű youtuber film- és videógyártással, valamint könyvkiadással és pr-kommunikációval foglalkozó kft.-t hozott létre.

A Media1 megtudta, hogy Merényi Miklós újságíró, a Figyelő és a Magyar Televízió Híradójának egykori főszerkesztője, Niedermüller Péter DK-s polgármester volt kabinetvezetője, egykori római nagykövet a tulajdonosa annak az új hírügynökségnek, amelyet a Népszava még korábban a hírügynökség nevének említése nélkül tervezett „ellen-MTI-ként” emlegetett. Lapunknak Merényi azt mondta, szerinte túlzás ellen-MTI-ként beszélni a napokon belül élesben is elinduló helyben.hu projektről, majd elmondta, miért.

Napokon át a közösségi médiában táblákkal kitakart fejekkel próbálták felkelteni az érdeklődést, most pedig elárulták, kik lesznek a táncos show 2. évadának versenyzői.

A Media1.hu a Kúriával folytatott hosszadalmas levelezés után megtudta, mikor kerül sor a Klubrádió és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közötti, a legfőbb bírói grémiumhoz került felülvizsgálati kereset tárgyalására, amellyel a Klubrádió azt próbálja elérni, hogy a bíróság semmisítse meg azt a határozatot, amellyel a Médiatanács idén tavasszal kizárta a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból.

A Bodolai László részgyőzelmével záródó ügyben tanúként hallgatták meg Dull Szabolcsot, a Telex társfőszerkesztőjét, az Index volt főszerkesztőjét, és néhány újabb érdekesség is kiderült az Index tavalyi nagy látványos szétrobbanását megelőző időszakról.

A tévés műsorvezető régi nagy vágya valósul meg ezzel.

Arra kíváncsi Vaszily Miklós – a Mészáros Lőrinchez, Orbán Viktor barátjához is köthető Pesti TV-t üzemeltető médiavállalat 50 százalékos társtulajdonosa –, hogy Huth Gergely műsorgyártó cége hogyan költi el a csatornától származó, a műsorok elkészítésére adott pénzeket – erről Vaszily Miklós nyilatkozott a Media1-nek. Huth is nyilatkozott a Media1-nek: azt mondta, áll a vizsgálat elébe, és szerinte megalapozatlan rágalmak terjednek a műsorgyártó cégével kapcsolatban. A programigazgató – meglehetősen feldúlva – lapunkkal szemben jogi eljárást helyezett kilátásba.

A Media1 információi szerint a Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő sportvetélkedő formátumának szlovén adaptációjának premierjével készül megszorongatni ősztől a magyar TV2 Média Csoport által felvásárolt Planet TV a POP TV nevű vezető tévécsatornát.

Fuziónál a Mandiner Press, a Napfény Média és Marketing Kft. és a Dunaújvárosi Szuperinfó Kft. a kesmás Mediaworks Hungary Zrt.-vel, ahová előbbi három cég ténylegesen már eddig is tartozott.

Ezentúl prémium sztáréletmód-magazinként határozza meg magát a kívül-belül megújított Best.