Megszületett a döntés arról, kiket jelöl a TISZA Párt a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló Független Közmédia Testületbe. Ezt Bujdosó Andrea frakcióvezető is bejelentette Facebookon hétfőn estei.
A párt három saját jelöltje az FKT-be:
- Hargitai Miklós újságíró, a Sajtószakszervezet elnöke;
- Szabó György médiaszakember, a Sanoma Media Budapest egykori vezérigazgatója;
- Bálint Viktor üzletember, korábbi újságíró és médiavezető.
A három név azért is érdekes, mert egyikük sem ismeretlen az FKT körüli, az elmúlt hetekben zajló kiválasztási folyamatból. Mindhármukat médiaszakmai szervezetek már korábban jelölték az új közmédia-testületbe a saját jelöltjükként. Hargitai Miklóst a Sajtószakszervezet, Bálint Viktort a Médiafórum Egyesület, Szabó Györgyöt pedig egyszerre két szervezet, a Magyar Lapkiadók Egyesülete és az Önszabályozó Reklám Testület nevezte meg.
A Közszolgálati Tanács augusztus 19-i meghallgatása után azonban végül Bayer Judit médiajogászt, Sükösd Miklós médiakutatót és Kollár Árpád költőt, irodalomszervezőt választotta ki a három médiaszakmai helyre. Hargitai, Szabó és Bálint a ki nem választott jelöltek között volt. Bayer, Sükösd és Kollár is bekerülhet várhatóan az FKT-be, de a médiaszakmai jelöltek közé. (3 főt jelölhet a kormánypárt, 3-at az ellenzéki pártok, 3-at a médiaszakma.)
Hargitai Miklós: a Népszabadságtól a Népszaván át a szakmai érdekvédelemig
Hargitai Miklós több mint három évtizede dolgozik újságíróként. Szakmai pályafutásának meghatározó része a Népszabadsághoz kötődik, ahol 1994-ben kezdett dolgozni. Kezdetben főként környezetvédelmi, tudományos és technológiai témákkal foglalkozott, később pedig egyre inkább közéleti kérdésekkel is.
A Népszabadság 2016-os bezárása után a Népszavához került, amelynek munkatársa lett.
Hargitai hosszú ideje aktív a szakmai érdekvédelemben is. Már a Népszabadságnál szakszervezeti tisztséget töltött be, később pedig a Sajtószakszervezet munkájába is bekapcsolódott. 2017 és 2021 között ő volt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, a poszton Kocsi Ilona váltotta. 2020-ban megkapta a Népszabadság Szólásszabadság-díját.

2025 májusában a Sajtószakszervezet elnökévé választották. Ugyanabban az évben ismét elindult volna a MÚOSZ elnöki posztjáért, végül azonban visszalépett. Döntését azzal indokolta, hogy antidemokratikusnak tartja a szervezet küldötti választási rendszerét, és közvetlen elnökválasztást tartana megfelelőnek.
Szabó György: több mint két évtized az egyik legnagyobb magyar médiavállalat élén
Szabó György a magyar kereskedelmi média egyik legtapasztaltabb vállalatvezetője.
Huszonkét éven keresztül vezette a Sanoma Media Budapestet és jogelődjeit. A kiadóhoz olyan ismert sajtótermékek és online szolgáltatások tartoztak, mint többek között a Nők Lapja, a Story, a Figyelő vagy a későbbi 24.hu elődjének számító FigyelőNet, illetve Hír24.
Szabó 2014-ben távozott, amikor a finn Sanoma kivonult Magyarországról, a vállalatot pedig Varga Zoltán érdekeltsége vásárolta meg; ebből lett később a Central Médiacsoport.
A médiavezető a 2010-es években a magyar médiapolitikai viták egyik ismert szereplője is volt. Nyilvánosan bírálta többek között a reklámadót, és többször megszólalt a politika és a média viszonyáról. Az Orbán-kormány idején Kocsis Máté, a Fidesz politikusa megpróbálta ellehetetleníteni őt egy lehallgatott hangfelvétel segítségével.

Szabó György később több üzleti és tanácsadói pozíciót is betöltött. 2022-ben az eNET Internetkutató és Tanácsadó Kft.-hez igazolt a nemzetközi szolgáltatásokért felelős vezetőként, később pedig a Semmelweis Publishing & Media szakkiadó ügyvezetőjeként is tevékenykedett.
Szabó György többször is a Media1 podcast- és rádióműsorának is vendége volt, legutóbb többek között az új médiatörvényről, a közmédia átalakításáról és a magyar médiapiac helyzetéről is beszélgettünk vele.
Az FKT szakmai jelölési eljárásában Szabó György mögött két jelentős szakmai szervezet, a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) és az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) is felsorakozott.
Bálint Viktor: újságírás, médiamenedzsment és startupvilág
Bálint Viktor pályája egyszerre kötődik a médiához és az üzleti-technológiai szektorhoz.
Újságíróként az akkoriban még magas presztízsű (még a Sanoma Media Budapest által kiadott) Figyelőnél kezdte pályáját, később a FigyelőNetnél dolgozott rovatvezetőként és projektmenedzserként, majd a portál főszerkesztője lett. Ezt követően a Sanománál kiadói igazgatóként dolgozott, ahol több kiadványért és üzletfejlesztési feladatokért is felelt.
2011-ben a PricewaterhouseCoopers magyarországi marketing- és kommunikációs igazgatója lett. Később egyre inkább a technológiai és startupvilág felé fordult, és több vállalkozás fejlesztésében vett részt.
Az elmúlt években a Codecool vezetésében is szerepet vállalt.

Bálint Viktor a független tényfeltáró újságíráshoz is kötődik: részt vett a Direkt36 munkáját segítő üzleti-stratégiai tanácsadói struktúrában, és korábban a szervezet felügyelőbizottságában is tisztséget töltött be.
Az FKT-be eredetileg a Médiafórum Egyesület jelölte. A szervezet akkor többek között üzleti, pénzügyi és vezetői tapasztalatát, valamint médiapiaci múltját emelte ki.
A szakmai kiválasztás után pártjelöltként kerülhetnek be
A történet egyik különös fordulata, hogy Hargitai Miklós, Szabó György és Bálint Viktor a médiaszakmai szervezetek által indított kiválasztásból ugyan nem jutott be az FKT-be, a TISZA jelöltjeként mégis tagja lehet ugyanannak a testületnek, ami jó egyensúlyt teremthet a két médiakutató és költő, a Közszolgálati Tanács által jelölt mellé.
Az új szabályozás értelmében az FKT kilenc tagból áll: három személyt a kormánypárti, három személyt az ellenzéki képviselőcsoportok jelölhetnek, további három tag pedig médiaszakmai szervezetek jelölési eljárása alapján kerülhet a testületbe.
Az FKT jelentős jogosítványokat kap a megújuló közmédia (Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. és MTI) felett. A testület gyakorolja majd a tulajdonosi jogokat, részt vesz a közmédia vezetőinek kiválasztásában, felügyeli a gazdálkodást és a nagy értékű szerződéseket, valamint fontos döntéseket hozhat a közmédia vezetéséről is.
Bujdosó Andrea frakcióvezető bejelentette hétfő este a TISZA Párt jelöltjeit a Médiatanácsba is – erről különálló hírünkben olvashatnak.
Megvannak a TISZA Párt jelöltjei a Médiatanácsba: három jogászt küldenének a testületbe
Fidesz-közeli médiaszervezet üdvözli a TISZA által kezdeményezett halasztást az FKT-jelöltek ügyében
Leszavazta a TISZA a Független Közmédia Testület ellenzéki jelöltjeit, az ellenzék tiltakozik
Megszólalt Grósz Judit az FKT-botrányról: a miniszteri biztos védelmébe vette a vitatott eljárást
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
