Dévényi István a Kötöttfogás műsorvezetőjeként

Kiszáll a Kötöttfogás szerkesztő-műsorvezetője

Dévényi István az európai uniós választási eredmények kapcsán jelentette be, hogy kiszáll. Hogy a műsor tovább megy-e, illetve ki veszi át Dévényi feladatait, arról a Konok Péter-Csintalan Sándor-Pörzse Sándor hármasnak kell döntenie.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

Kiszállok. A június 14-i Kötöttfogás Extra lesz az utolsó, amit szerkesztő-műsorvezetőként megcsinálok – jelentette be vasárnap este Dévényi István.

Az újságíró nem sokkal az európai parlamenti választás első, még nem hivatalos eredményének ismertetésekor közölte a döntését Facebook-falán, nyilvánosan.

Dévényi István egész pontosan azt írta:

„Nem tudni még a végeredményt, és nem is várom meg, mert minek. De nagyjából látni. Szóval ahol ezzel a szutyokkal lehet etetni a népet korlátlanul, és a DK a második, ott – keresem a szavakat – maradjunk annyiban, hogy egy magamfajtának nem sok babér terem. Örülök a Momentum eredményének. Örülök annak is, hogy Európa sok helyen Európa maradt. És kiszállok. A június 14-i Kötöttfogás Extra lesz az utolsó, amit szerkesztő-műsorvezetőként megcsinálok. Írok cikkeket a Magyar Hangba. És ha lesz rá közösségi támogatás, járom tovább az országot.”

Dévényi István bejelentése – ami mindössze pár óra alatt máris közel 600 reakciót (düh, szomorúság, like stb.) váltott ki – és ami alatt jelen hírünk élesítésekor máris 147 hozzászólás található, többen arról győzködik Dévényit, hogy változtassa meg döntését.

Megkérdeztük Dévényit, ki veszi át a Kötöttfogást

Bár semmi nem utalt rá, hogy ne gondolná komolyan, a Media1 vasárnap rögtön a bejelentés után üzenetben érdeklődött Dévényi Istvánnál, hogy tényleg komolyan gondolja-e, hogy kiszáll. Dévényi végül hétfőn délelőtt válaszolt.

Dévényi Azt írta, nem csak a műsor közönség előtt készülő extra változatából száll ki, de magából a normál, Kötöttfogás címet viselő műsorból is. Hogy a műsor tovább tud-e menni a távozása után, van-e, aki átvegye a feladatait, azt mondta, ezt egyelőre ő sem tudja, mivel négy alaptagból állt a csapat. Ha tehát Konok Péter, Csintalan Sándor és Pörzse Sándor úgy dönt, akkor megy tovább – magyarázta a Media1-nek Dévényi.

A Kötöttfogás a tavalyi HírTV-s kirúgások után indult

A Kötöttfogás nem sokkal azután indult, hogy 2018 nyarán Nyerges Zsolt (majd közvetítésével nem sokkal később a közel ötszáz médiaterméket megszerző Fidesz-közeli Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) megszerezte az akkor éppen kormányfüggetlen HírTV-t Simicska Lajos nagyvállalkozótól, majd a HírTV stábjának addigi meghatározó tagjait – Kálmán Olgától a Dévényi István vezetett Szabadfogás stábjáig – elbocsátották, a tévét pedig újra a Fidesz szolgálatába helyezték.

Az elbocsátás után Dévényiék közösségi adományokból indították el a Kötöttfogást, majd elkezdték a közönség előtt készülő Kötöttfogás Extrát is, amelyeket jegyértékesítésből tartanak fenn. Saját magukat kvázi szamizdat műsorként is definiálták.

A 46 éves, diplomáját az ELTE-n szerző újságíró pályáját Sátoraljaújhelyen kezdte, majd az Új Magyarország című lap riportere volt, azután a Flaszter című utcalapnak volt főszerkesztője. Innen a Magyar Nemzethez került, majd 2011 februárjától az MTI-nél és a Heti Válasznál dolgozott, utóbbinál médiakritikai rovata volt, illetve ő lett a válasz.hu internetes felelős szerkesztője is. A Hír TV-nél a Szabadfogás című beszélgetős műsorara hetente jelentkezett és vitatott meg aktuális közéleti témákat. A YouTube-ra és a Facebookra, illetve a Magyar Hang oldalára készülő Kötöttfogás mellett Dévényi ír a Magyar Hangba, ami a kormánykritikus Magyar Nemzet bezárásakor indult, és amely nemrég ünnepelte fennállásának egyéves születésnapját.

A Kötöttfogás május 22-i, legutóbbi adásának felvétele:

 

Borítókép: Dévényi István a Kötöttfogás műsorvezetőjeként

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti

start_it_k&h_2019

Új lehetőség startupoknak

Jellemzően korai fázisban levő, minimum két fős csapatok jelentkezését várják a Start it @K&H inkubációs programba.

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!