fbpx
Gattyán György az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként.

Befutott Gattyán György sajtósától a válasz, mik a milliárdos tervei a frisshirek.hu-val azután, hogy Föőr mindenkit elbocsátott

Gattyán Györgyék szerint a domén nagyon értékes, ezért most azt vizsgálják, mi legyen majd rajta. Az eddigi szerkesztőséggel tegnap közölte Föőr Gábor, az eddigi tulajdonos, hogy elbocsátják őket.

Mint arról még tegnap, kedden a Media1.hu elsőként beszámolt, Gattyán György milliárdos vállalkozó, a Megoldás Mozgalom, továbbá a LiveJasmin internetes szexkamera-szolgáltatás és a Docler csoport alapítója A Legnagyobb Vállalkozás Kft. nevű cégén keresztül megszerezte idén februárban a frisshirek.hu hírportált az azt tavaly elindító Föőr Gábortól, a Genesis Médiacsoport tulajdonosától, aki az ellenzéki előválasztáson korábban Márki-Zay Péter támogatottja volt. A kft. ügyvezetője Huszár Viktor, a legutóbbi országgyűlési választások előtt létrejött, a digitalizáció gondolatával kampányoló párt elnöke. Ez már csak azért is érdekes fejlemény, hiszen Gattyán György sajtósa pár napja még tagadta a Media1 érdeklődésére, hogy a milliárdos szeretne hírportállal megjelenni a médiapiacon.

Ma, szerdán egy újabb hírben szintén elsőként beszámoltunk a Media1-en arról is, hogy tegnapi hírünk után alig pár órával rendkívüli online értekezletet tartottak a lap munkatársainak, ahol Föőr Gábor közölte velük, hogy megválik tőlük, mivel az eddigi szerkesztőség június 24-től beszünteti a tartalomgyártást.

Az ügyben még tegnap kérdéseket küldtünk Föőr Gábornak, a Genesis Mediacsoport tulajdonosának, valamint a Frisshirek.hu sajtókapcsolati munkatársát, valamint Nemes Tamást, Gattyán György sajtókapcsolati munkatársát, a Docler cégcsoport kommunikációs és csr vezetőjét is megkerestük emailben. Nemes kedden este szerda reggelre ígért tájékoztatást az ügyben. Tőle a válasz végül nem sokkal ezelőtt, szerdán koradélután futott be.

Az eddigi embereket még nem Gattyánék bocsátják el

Gattyán sajtósa azt írta, hogy a frisshirek.hu portál nem szűnik meg a tulajdonosváltással, a jelenleg is ott dolgozó kollégákat nem az új tulajdonos mentette fel a munkavégzés alól, erre nincs is jogilag lehetősége, mivel a munkatársak nem a Legnagyobb Vállalkozás Kft. alkalmazottjai.

Nemes Tamás hozzátette: információi szerint a korábbi tulajdonos garanciát vállalt arra, hogy az összes munkatárs bérét rendezni fogja. A Docler cégcsoport üzleti döntés alapján vásárolta meg a domént – hangsúlyozza a kommunikációs vezető válaszában.

Népszerű kifejezés a „friss hírek”, vizsgálják, mi legyen az oldalon a továbbiakban

A felvásárlást Gattyán György sajtókapcsolatokért felelős munkatársa azzal magyarázta a Media1-nek, hogy a Google Trends oldalt (a Google legnépszerűbb keresőkifejezéseit tartalmazó weboldalt) nézve kiderül, hogy a „friss hírek” az egyik legnépszerűbb magyar keresési kifejezés.

„Az új tulajdonos jelenleg azt vizsgálja, hogy ebből a népszerű doménből, és a már működő oldalból milyen még népszerűbb platformot, portált tud létrehozni. A frisshirek.hu reményeink szerint egy megreformált, új oldal lesz, ami alkalmas arra, hogy az olvasók, a látogatók minél szélesebb köréhez eljusson és üzletileg is sikeresebb legyen. A következő hónapokban ez a munka vár az új tulajdonosra” – írja a Media1.hu-nak küldött válaszában Nemes Tamás.

Föőr Gábor, az eddigi kiadó tulajdonosa cenzúrázni próbálta lapunkat

Mint arról a Media1 szerda reggel beszámolt, a frisshirek.hu eddigi stábjával valóban Föőr Gábor közölte, hogy elbocsátja őket, majd titoktartásra szólította fel őket.

Föőr időközben megkeresett bennünket, de kérdéseinkre egyelőre érdemben egyáltalán nem válaszolt, mindössze annyit írt egy e-mailben, hogy távolítsuk el a rendkívüli értekezleten történtekről és az eddigi munkatársak elbocsátásáról szóló hírünket, mivel szerinte az valótlanságot tartalmaz, de nem részletezte, melyek ezzek az állítólagos valótlanságok, melyek hitelességét egyébként számos forrásunk is megerősítette.

Portálunk a tartalmának indokolatlan cenzúrájára irányuló kísérletet elutasította és egyúttal jeleztük Föőr Gábornak, hogy továbbra is várjuk a válaszait a tegnap esti e-mailünkben neki és sajtókapcsolati munkatársának is elküldött, valamint ma reggeli cikkünkben is szereplő kérdéseinkre, melyeket a biztonság kedvéért újból is elküldtünk neki több órával ezelőtt (10:22-kor). Bízunk benne, hogy hamarosan választ kapunk tőle.

Frissítés 15:51

Megszólalt Föőr Gábor

Befutott Föőr Gábortól a válasz mostanra. Szavaiból kiderül, hogy ő maga floridai céget alapít, és mi alapján választotta ki vevőnek Gattyán Györgyöt. Részletek erről különálló hírünkben olvashatók.

Megszólalt Föőr Gábor, a Frisshirek.hu leköszönő tulajdonosa, aki mindenkit elbocsátott, most pedig Floriában indít új céget

Az ügy előzményeiről itt érhetők el írásaink.

Elbocsátják a Frisshirek.hu teljes szerkesztőségét, belengették a lap bezárását is

Gattyán Györgyhöz került a Frisshirek.hu

Visszautasítják Márki-Zay Péterék a Frisshirek.hu hírportál finanszírozásával kapcsolatban megjelent állításokat

 

További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is.

Boríŧó: Gattyán György az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendégeként korábban. Fotó: adáskép
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások