Az Országgyűlés 129 igen és 57 nem szavazattal fogadta el kedden azt a Fidesz által benyújtott jogszabályi módosítást, mely gyakorlatilag megszünteti a médában közölt becsületsértő, rágalmazó tartalmak büntetőjogi következményeit.
Ezután nem lesz büntethető a rágalmazás és becsületsértés, ha ez úgymond a „közügyek szabad megvitatása” közben, egy sajtótermékben történik, kivéve, ha az állítás „nyilvánvalóan és súlyosan” nem sérti valaki emberi méltóságát.
Az eddigi Btk alapján elvben rágalmazásért 2 év börtön is kiszabható volt, ha pedig valaki a becsület csorbítására alkalmas, hamis hang- vagy képfelvételt készített, akkor egy évet kaphatott, ha pedig nyilvánosságra is hozta, akár három évet is. Ha becsületsértésről volt szó, akkor szintén egy év volt kiszabható – idézte fel a törvénymódosítással kapcsolatban a Telex.
A Fidesz azzal indokolta a sajtóban lex lakájmédiaként is emlegetett, jelentős enyhítést hozó Btk-módosítást, hogy ezzel a sajtó „dekriminalizációját” hajtják végre, vagyis meg akarták szüntetni azt, hogy a média munkatársai fenyegetve érezzék magukat egy esetleges börtönbüntetéstől.
Mint arról a Media1 beszámolt, a törvénymódosításért egy kormányközeli szervezet, a csak nevében transzparens Transzparens Újságírásért Alapítvány lobbizott nem sokkal annak benyújtása előtt a Fidesz-frakciónál. Ezt a párt el is ismerte. Az alapítvány az elmúlt években azzal vált ismertté, hogy nem tartotta be az alapítványokra vonatkozó jogszabályi előírásokat, újságírók hiteltelenítésével és propagandisták „megemelésével” foglalkozott.
A jogszabályi módosítás kritikusai szerint eddig sem volt valós büntetőjogi fenyegetettség a tisztességes újságírói munkát végzőkkel szemben. Például az egyik legtöbb jogsértő tartalmat publikáló lap, a PestiSrácok című Fidesz-közeli revolvermédium visszaeső rágalmazónak számító egyik munkatársa is mindig enyhe következményekkel megúszta, amikor elítélték őt, így nem volt elrettentő hatása a jogi gyakorlatnak. A Telex szerint újságírót még sosem, de egyetlen bloggert állítólag már elítélt a bíróság úgy, hogy ezért letöltendőt kapott.
Ismét bűnösnek találta a bíróság a PestiSrácok volt hírigazgatóját és a lap egyik munkatársát
Még kevesebb eszköz lehet az álhírgyárak elleni hatékony fellépésre
A módosítás értelmében ezután, ha valakit megrágalmaznak a médiában, már csak sajtóhelyreigazítást kérhet vagy személyiségi jogi pert indíthat. A gyakorlat egyébként azt mutatja, hogy sem a sajtóhelyreigazítás, sem a személyiségi jogi per nem bír elrettentő erővel. A helyreigazításokat és a személyiségi jogi perek végén megítélt bocsánatkéréseket egyes médiumok nem teljesítik még jogerős ítélet esetén sem. Néhány hónapja például Huth Gergelyt, a PestiSrácok főszerkesztőjét magánszemélyként azért sújtotta a bíróság pénzbírsággal, mert a lapja nem tartotta be a bíróság jogerős ítéletét és nem közölt le egy helyreigazító szöveget.
Emlékezetes, hogy nemrég például a bíróság jogerős ítettel 16 bocsánatkérésére kötelezte a TV2 Tények című műsorát, amiért Juhász Péter volt ellenzéki politikusról hazugságokat közöltek, de az ítélet teljesítését a televízió szabotálja, és inkább kifizeti a bíróságok által kiszabott végrehajtási bírságokat.
Épp tegnap írtuk meg továbbá, hogy a kormánypárti Mediaworks (KESMA) vezérigazgatója, Kálmán Erika kapott pénzbírságot magánszemélyként, amiért a fideszes médiaholdinghoz tartozó Origo nem közölt szabályszerű bocsánatkérést Donáth Annáról, a Momentum politikusáról.
A TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) szerint a változtatás jó pont lesz a szólásszabadság dekriminalizációját évek óta követelő Európa Tanács és az Európai Unió felé, de önmagában még nem javít a hazai sajtóviszonyokon.
Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője néhány hete azt nyilatkozta a HírTV-nek, ha elfogadják ezt a jogszabályi változtatást, pezsgőt bontanak a lapjuknál.
Czeglédy Csaba DK-s jogász szerint a jogszabályi változtatás hátterében az áll, hogy így akarják elérni, hogy a jelenleg rágalmazs vádjában vádlottként bíróság előtt álló Marsi Anikót, a TV2 Tények műsorvezetőjét és a csatorna több más munkatársát felmentsék az ellenük folyó büntetőperben.
Czeglédy: A Fidesz Marsi Anikóék büntethetetlensége érdekében módosítja a Büntető Törvénykönyvet
Szembesítettük Marsi Anikó vádlottat, a Tények műsorvezetőjét Marsi Anikóval, a TV2 hírolvasójával
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.