
Két pert is megnyert a Jobbik a Magyar Nemzet és az Sonline kiadójával szemben
Egy héten belül a második perét nyeri a jobboldali párt a kormánypárti Mediaworks lapjaival szemben.

Egy héten belül a második perét nyeri a jobboldali párt a kormánypárti Mediaworks lapjaival szemben.

Az elmúlt egy évben is újabb 3 hellyel hátrébb került Magyarország a Riporterek Határok Nélkül nemzetközi sajtószabadság-indexében, pedig már eddig is nagyon rosszul álltunk az EU más tagállamaihoz képest.

A további kiemelt anyagok között szerepel a Nyugat.hu, a Mérce és a Qubit egy-egy írása is.

A MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázat legjobb munkáiból a tervek szerint szabadtéri kiállítás nyílik és évkönyv is megjelenik majd.

Életének 79. évében elhunyt Tréba Gyula, az MTI Belpolitikai Főszerkesztőségének volt munkatársa miskolci otthonában csütörtökön – tudatta a család az MTI-vel.

Egy olyan videó miatt kutattak a szerkesztőségben, amelyben illegálisnak nevezték az Alekszej Navalnij ellenzéki politikust támogató diákok elbocsátását az egyetemekről.

Az új főszerkesztőt pályázati úton találta meg a VIII. kerületi Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt.

240 milliárd forint a Magyar Reklámszövetség által mért 2020-as reklámtorta, ami 2,8 százalékkal kevesebb a korábbi, világjárvány előtti normál évhez képest. A tavalyi évi MRSZ Kommunikációs torta 401,9 milliárd forint lett, ami 15,8 százalékkal kisebb a 2019-es mérethez viszonyítva. A digitális média bizonyult a leginkább ütésállónak, a mozi és a rádiós piac kapta a legnagyobb ütést. Az MRSZ kormányzati lépéseket szorgalmaz. Íme a részletek és az iparági szakszövetségek kommentárjai.

Most csütörtökön kerül először az olvasókhoz.

A Media1 hétfői podcast- és rádióműsorának vendége volt Vass Virág író-újságíró, a Nők Lapja idén kinevezett főszerkesztője.