
Haldoklik a kínai járványkezelésről szóló tudósításai miatt bebörtönzött újságíró, akit jelöltek a Riporterek Határok Nélkül egyik díjára
Jelenleg kényszertáplálásra szorul éhségsztrájkja miatt.

Jelenleg kényszertáplálásra szorul éhségsztrájkja miatt.

Idén augusztusban a BBC egyik munkatársa is így járt.

Pintér Sándor belügyminiszter, valamint Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta, hogy a Pegasus kémszoftverrel embereket figyeltek meg.

Azért perelnek, hogy tisztázza bíróság, jogszerű-e, hogy a Magyar Távirati Irodához tartozó Országos Sajtószolgálat nem hozta le az állásfoglalását tartalmazó közleményt.

Több más médiavállalatnál viszont elutasítják, hogy a kormány rájuk tolja a döntés felelősségét, vagy úgy vannak vele, hogy már olyan magas náluk az átoltottság, hogy nem szükséges elrendelni a kötelező oltást. Máshol még egyszerűen nem döntöttek.

A finn biztonsági szolgálatokról szóló cikkeik miatt négy hónaptól egészen négy évig terjedő időre rácsok mögé kerülhetnek a néhány éve Magyarországról kivonuló Sanoma Mediához tartozó Helsingin Sanomat című napilap oknyomozói, pedig volt olyan pillanata a nyomozásnak, amikor még a hatóságok is arra a megállapításra jutottak, hogy a médiamunkások nem követtek el semmit.

A Magyar Távirati Iroda Országos Sajtószolgálata (MTI OS) visszautasította csütörtökön a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) azon közleményének közzétételét, melyben a közmédiában a múlt héten történt hamisítási botránnyal foglalkozott.

Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a lapot a bíróság egy egyelőre nem jogerős ítélettel.

Ismét sajátos címlappal jelentkezett a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó bulvárlap, a Ripost7.

A nyomtatott formában megjelenő havi LMBTQ tematikus magazin 100 oldalát főleg visszaemlékezésekre szentelték.