Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Torkos Matild

Torkos Matild is elindul az önkormányzati választáson

A Magyar Nemzet volt újságírója, a Magyar Hang jelenlegi egyik főmunkatársa a rendszerváltás idején is tett már így, sőt akkoriban meg is választották ugyanabban a budapesti kerületben, ahol most is indul. A rendszerváltáskor a Fidesz létrejöttében is szerepe volt, de a mai Fidesz által felépített NER-t autokratikus rendszerként emlegeti.

rádió

Valami nem stimmel Győrben: ott szól a Rádió 1, ahol nem lehetne, azon a frekvencián viszont nem, ahol kellene

Annak ellenére szól a Rádió 1 a győri FM 103,1 MHz-en, hogy megszűnt a hálózatba kapcsolódási engedély, és el kellett volna költözni a 96,4 MHz-re. Eközben sem a várt Best FM, sem valamilyen más médiaszolgáltatás nem tudott elindulni augusztus 23-án a 103,1 MHz-en. Újabb különös történet a Médiatanács és a Rádió 1 kapcsán.

A Rádió 88 stúdiója Szegeden

A szorongatott Rádió 88 tulajdonosa másodjára szólalt meg

Tóth-Harasztos Géza, a Médiatanács törvénysértésének következtében már csak jövő hét szombatig médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkező szegedi kereskedelmi rádió tulajdonosa azt kéri, ne sajátítsák ki a hírportálok a Rádió 88 ügyét.

Twitter

Ma van a #HashTagDay

12 évvel ezelőtt ezen a napon használták először a Twitteren a # jelet, ezt ünneplik ma a #HastagDay jel használatával a közösségi médiában.

Rádió 88, Szeged

A Rádió 88 is Fidesz-közelbe kerülhet?

Állítólag a helyi Fidesz, ezen belül a Szegeden újabban különösen aktív Kubatov Gábor pártigazgatóhoz köthető erők próbálják a Médiatanács által szorongatott helyi rádiót megszerezni a tulajdonostól, a korábban egy NER-lovaggal és Lázár államtitkárával is együtt dolgozó Tóth Gézától.

NMHH Tantusz

Tantusz: Silány minőségű, alig használják, mégis 14 millió forint közpénzt emészt fel

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Tantusz nevű, távközlési (internet, tv, telefon stb.) szolgáltatási csomagokat listázó és összehasonlító oldalára a hatóság saját bevallása szerint is csupán napi 9-10 látogató lép. Ráadásul a rendszer adatai időnként nem valósak: például ott is elérhetőnek mutat széles sávú vezetékes internetet, ahol ez nincs. Megkérdeztük, ez hogyan fordulhat elő.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások