A Velencei-tónál és a Balatonnál a nyári strandszezon kezdete óta hétvégente rendszeresen jelentkező mobilinternetes problémákról szóló korábbi írásunkban említést tettünk egy elvben hasznos szolgáltatásról, amelyet a hazai hírközlési szolgáltatók felügyeletét is ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) üzemeltet Tantusz néven, a tantusz.nmhh.hu internetes címen.
Az oldal segítségével az állampolgárok lakcímük megadásával elvben akár utcaszintű keresést is indíthatnak az internetes szolgáltatók és tévészolgáltatók elérhető kínálatában. A felhasználók lekérdezhetik például, hogy az utcájukban mely szolgáltatók nyújtanak széles sávú internetet, illetve milyen csomagok érhetők el és milyen árazással.
Ez jól hangzik, de…
Csakhogy mint említettük, az adatokkal néhol gondok vannak. Előfordult például, hogy az NMHH Tantusz oldalán elérhetőnek mutatta az egyik kábelcég internetes szolgáltatását, ám a potenciális előfizető érdeklődésekor az adott internetes cég már azt válaszolta, hogy ők a Tantusz oldalán tévedésből szerepelnek, és nem is tervezik, hogy a közeljövőben szolgáltatást nyújtsanak az adott területen. Az NMHH Tantusz oldala pedig nem is válaszolt az e-mailre, hogy pontosítani kellene az adatokat. Személyesen is beleütköztünk már ilyen helyzetbe.
Ez már csak azért is érdekes, mert tavaly novemberben az Orbán-kormány nevében Palkovics László innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy Magyarországon, ahol erre igény volt, már kiépült a széles sávú internet. Ezek szerint az adott utcára ez nem volt igaz, ugyanis csak a tévesen feltüntetett cég nyújtott volna széles sávú kábeles internetet.

A Media1 ilyen előzmények után kezdett el érdeklődni az NMHH kommunikációs igazgatóságán az egyébként rég óta üzemelő Tantusz hátterét illetően. Megkérdeztük például, hogy mennyit költenek az oldal frissítésére, hány látogatóval rendelkezik az oldal, ellenőrzi-e a hatóság az azokon szereplő adatok hitelességét, illetve rákérdeztünk arra is, hogy amikor az oldal látogatói jelzik, hogy az adatok nem valósak, akkor azt miért nem korrigálják a hatóság szakemberei.
Évente közel 15 millió forintba kerül
A kérdések elküldése után néhány nappal az NMHH-tól megkapott válaszból az derült ki, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság évente 8,88 millió forint plusz áfát, azaz bruttó 11 millió 277 ezer 600 Ft-ot fizet egy vállalkozásnak a szolgáltatás egyes moduljainak frissítéséért. Emellett további 2,7 millió forint plusz áfa, bruttó 3 millió 429 ezer forint összeget emészt fel az informatikai alkalmazás támogatásának költsége évente.
Vagyis ezek szerint az oldal teljes fenntartási költsége évente nettó 11 millió 580 ezer forint, bruttó 14 millió 706 ezer 600 Ft.
Ez egyébként még mindig eltörpül Karas Monika, az NMHH elnökének éves bruttó 48 millió forint összegű fizetéséhez képest, de ha azt nézzük, hogy ezért cserébe sokszor hibás adatokat kapunk, azaz a szolgáltatás színvonala megkérdőjelezhető, meglehetősen magas.
Napi 9-10 látogató
Az NMHH kommunikációs igazgatóságának válaszából kiderül az is, hogy a Tantusz oldalnak „napi 9-10 látogatója van”.
Vagyis amennyiben az NMHH által megadott látogatottsági adatok hitelesek (és eltekintünk attól, hogy a 9-10 látogató között esetleg még robotok, illetve tévesen az oldalra érkezők is lehetnek), akkor ez évente (napi 10 látogatóval kalkulálva) körülbelül 3650 látogatást jelenthet.
Így az egy látogatóra jutó üzemeltetési költség 4029 Ft.
Az NMHH egyébként a válaszában felidézte, hogy a Tantusz portál 2005-ben vezetékes internet szolgáltatásra fókuszáló szélessáv-kereső rendszerként indult a Média- és Hírközlési Biztos Hivatala elődszervezetének gondozásában. 2005–2007 között bővült ki az oldal „Tv”, „vezetékes telefon”, „mobiltelefon”, „roaming”, „több az egyben” (TriplePlay) modulokkal.
Nem közhiteles adatok
Ami az adatok hitelességét illeti, az NMHH közölte:
a Tantusz csak egy tájékoztató rendszer, az „nem az NMHH közhiteles nyilvántartása. A portál az elektronikus hírközlési szolgáltatók ellátási területeit mutatja be, a szolgáltatók által a hatósághoz benyújtott hivatalos dokumentumok, az Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF-ek) alapján.”
Az NMHH válasza alapján a Tantusz a szolgáltatók ÁSZF-jében ellátottként jelölt területek adatait tartalmazza, az ÁSZF szerinti bontásban, illetve részletezettséggel – ez lehet utca, városrész, kerület, de akár egész település vagy még nagyobb földrajzi egység. Ha egy szolgáltató úgy nyilatkozik ellátási területéről, hogy az kiterjed például egy teljes megyére, úgy a megye valamennyi települése és utcája az ellátási terület részeként fog megjelenni a rendszerben.
Miért nem javították, amikor a felhasználó hibát jelzett?
Az NMHH megmagyarázta azt is, hogyan lehetséges az, hogy a felhasználó ugyan jelzi, hogy az adott utcában a kormány ígéretével és az NMHH Tantusz oldalának adataival ellentétben még nincs szélessávú internet, de az NMHH nem korrigálja azt. Ezt írták erről:
„Mivel a rendszer a szolgáltatók kötelező adatközlésén alapul, az ÁSZF-ben közölt adat az újabb szolgáltatói adatközléséig nem változik, azt más forrásból származó – így felhasználói oldalról érkező – információ automatikusan nem írhatja felül.”
Hozzátette viszont az NMHH, hogy ha hatósági ellenőrzés mégis azt igazolja, hogy a tényleges szolgáltatási terület és az ÁSZF-ben megjelölt terület nem egyezik, a hatóság az ÁSZF módosítására hívja fel a szolgáltatót.
Az NMHH is elismeri: az adatok nem mindig naprakészek
Az NMHH egyébként arra a kérdésre, hogy kik az oldal üzemeltetésének, tartalmának frissítésének felelősei, azt közölte, hogy az ÁSZF-adatok rendszeres feldolgozását, a rendszerbe történő átvezetését és rögzítését, valamint a modulok kezelését 2007-től ugyanazok a vállalkozók végzik. A rendszer folyamatosan, az ÁSZF-ek mindenkori benyújtása után az adatrögzítéshez szükséges idő elteltével frissül, tette hozzá az NMHH.
A válaszban ugyan nem nevesítik a cégét, aki a Tantusz oldal üzemeltetésével foglalkozik, de az NMHH-s szolgáltatás honlapján az Interface Kft. neve szerepel üzemeltetőként. A cég weboldalán legfontosabb referenciái között szerepelteti az NMHH-t is.
Azt a hatóságnál is elismerték, hogy az ÁSZF-ek időszakos módosításai miatt a portál adatai nem lehetnek teljes mértékben naprakészek.

Előbb-utóbb nekiállnak renoválni a Tantuszt
Az NMHH jelezte, hogy mivel a rendszer 2007 óta változatlan formában működik, ezért időszerűnek érzik, és tervezik is annak fejlesztését, korszerűsítését.
Hozzátették: „az átfogó fejlesztési koncepció a hivatal szabad erőforrásainak függvényében készülhet el”. Konkrét időpontot nem említettek. Nem tértek ki arra sem, hogy a felújítás után mitől lesznek az adatok hitelesebbek a mostaninál.
Az is kérdés, minek a Tantusz, amikor van már hasonló oldal piaci alapon
A Tantuszhoz hasonló jellegű távközlési szolgáltatáskeresőt egyébként vállalkozások is működtetnek. Az egyik legismertebb ezek közül a Netrisk nevű, főleg online biztosítási alkuszként ismert cég szolgáltatása, a Telenet.
A Telenet nevű szolgáltatás a látogatók számára teljesen ingyenes, annak üzemeltetését a szolgáltatóktól kapott összegekből, feltehetőleg a kiközvetített szolgáltatások utáni jutalékokból működtetik pont úgy, mint például a biztosításközvetítéssel foglalkozó Netrisket.
Feltehetőleg ugyan a Teleneten is előfordulhatnak hiányosságok vagy adathibák, de esetükben nem is várja azt az ember, hogy az adatok teljesen hitelesek legyenek, hiszen mégsem a hírközlési hatóság áll mögöttük.

Érthetetlen, hogy az NMHH eközben miért fizet ki évente 14 millió forintot meghaladó összeget egy saját szolgáltatáskereső oldal fenntartására, melynek adatai ráadásul nem hogy nem közhitelesek, de sokszor kifejezetten elavultak, látogatóinak száma pedig még az NMHH szerint is mindössze 9-10 fő.
Abba pedig talán már ne is menjünk bele inkább, hogy hogyan lehetséges az, hogy a Magyarországon a hírközlési felügyeletet ellátni hivatott Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ezek szerint úgy tudta, hogy az adott, turisztikai okokból egyébként kiemelt területen lévő utcában van széles sávú internet és ezt hirdette, holott nincs. Lehet, hogy Palkovics László miniszter is az NMHH Tantuszának időnként pontatlan adatai alapján jelentette ki tavaly a Telekom csoport T-Symposium nevű rendezvényén, hogy Magyarországot sikerült lefedni széles sávú internettel ott, ahol erre igény volt?
Az NMHH egyébként épp a múlt héten közölt egy kutatást, amiből kiderül, hogy Magyarországon milyennek találja a lakosság az internet sebességét.
Frissítés 19:16
Több mint 5 éve megszűnt állami szolgáltatást is ajánl az NMHH
Egy olvasónk, Szabolcs a cikkünk megjelenése után arra hívta fel a figyelmet egy hozzászólásban a Facebookon, hogy a Tantusz oldalán elérhető szolgáltatóként még kiválaszthatjuk a Postafont is. Erről olvasónk képernyőmentést is küldött.
Mindez azért érdekes, mert a Postafon 2014 elején, azaz több mint öt évvel ezelőtt szűnt meg. Megkérdezzük a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól is, hogy ez hogyan fordulhatott elő, annál is inkább, hiszen a Postafont az állami Magyar Posta kínálta.