Szalay Dániel cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

Rózsa Péter a Hír TV Egyenesen című műsorának vendégeként 2018 májusában

Ezek a 168 Óra leendő főszerkesztőjének tervei

Rózsa Péter a Media1-nek számolt be elsőként nyilvánosan a terveiről. Szólt arról is, marad-e rendszerkritikus a 168 Óra. Szavai alapján kiderült: a leköszönő Tóth Ákos főszerkesztő mellett ugyancsak távozó főszerkesztő-helyettesek utódjainak megtalálása még hátra van.

A 168 Óra hetilap legutóbbi lapszámának egy részlete

Főszerkesztőváltás a 168 Óránál

Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese veszi át a hetilap irányítását Tóth Ákostól. Távozik Lakner Zoltán és Krajczár Gyula, Tóth Ákos két helyettese is.

Pusztay András, az Index.hu vezérigazgatója.

Index-vezér: Akinek halálhírét keltik, sokáig fog élni

Pusztay Andrást, az Index.hu Zrt. júliusban kinevezett régi-új vezérigazgatóját kérdeztük az Index helyzetéről és jövőjéről, például arról, hogy még manapság is sokan tartanak az oldal lehetséges bezárásától, de szóba került az is, mi az oka az Index címlapján a blogajánlós doboz újabb átalakításának, illetve átnevezésének.

Blog.hu! címlap

Nevet vált a blog.hu ajánlója az Index címlapján

 Az Index.hu címlapján lévő i2 doboz, valamint az i2 címlap nevének megváltoztatásával is azt akarják kifejezni, független a blog.hu az Indextől, még ha az Indexen is érhető el az ajánlódoboz.

A portfolio.hu megújult külseje

Megújult a Portfolio

A gazdasági hírportál a friss dizájn mellett számos új funkcióval bővült, illetve különböző vizuális lehetőségekkel erősített.

Ihász Ingrid, a HOPPex új ügyvezetője

Ügyvezetőváltás a HOPPex élén

Kassai Péter közös megegyezéssel távozik a prémium online piacteret működtető cégtől. Ihász Ingrid lett az utódja.

Budapest, 2010. október 12. Koltay András (b), Auer János (b2), Vass Ágnes (j2) és Kollarik Tamás (j), a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság médiatanácsának tagjai, valamint Szalai Annamária elnök, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vezetõje (k) állnak eskütételük után a Parlament Delegációs termében. MTI Fotó: Magyar Országgyûlés Sajtószolgálata

Feloszlott a Médiatanács tagjait jelölő bizottság

Hiába jött létre a Médiatanács októberben lejáró tagjainak jelölésére eseti bizottság a parlamentben, az ugyanis dolgavégezetlenül feloszlott. A Fidesz várhatóan újra módosítja az idén tavasszal átírt médiatörvényt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások