
Elhalasztja a TV2 a Nagy Duett című műsort, pedig már beharangozták
A kereskedelmi csatorna a COVID-19 világjárványra hivatkozik, pedig már a show tavaly őszi bejelentésekor is sorra szedte áldozatait a világjárvány Magyarországon.

A kereskedelmi csatorna a COVID-19 világjárványra hivatkozik, pedig már a show tavaly őszi bejelentésekor is sorra szedte áldozatait a világjárvány Magyarországon.

Érkezik egy gasztro-vetélkedő, egy luxus belsőépítészeti és egy magazinműsor is. Havas Dóra, McMenemy Márk, Sütő Enikő és több más ismert személyiség is képernyőn lesz.

A német autóversenyző és műsorvezető hosszan tartó rákbetegség miatt hunyt el 51 éves korában.

A 9. évadban képi újításokat és egy új feladatot is bevezetnek.

Ma megkezdte a csatorna a játékosok toborzását.

A Médiatanács e heti ülésén két budapesti, egy veszprémi és egy szolnoki frekvencia pályáztatása mellett egy dunaújvárosi rádió médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbításáról, valamint néhány más ügyről is döntött.

A riport a budai Várban zajló építkezésekről szólt.

Az Európai Unió Bírósága kedden közölte a döntését, miszerint a magyar reklámadó és a kiskereskedelmi ágazatban kivetett lengyel adó nem sérti az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogot.

Tiszttartó Tituszt, az előző főszerkesztőt egy, az M5 műsorvezetőjeként is tevékenykedő színész váltotta.

A SorozatWiki szerint várhatóan még idén az RTL Klub képernyőjére kerülhet a nagyszabású maszkos show legújabb évada.