
Felhagy az HBO Max a saját gyártású tartalmak készítésével – a magyar nézőket is érinteni fogja a fájdalmas lépés
Tartalmakon kezd el takarékoskodni az új tulajdonos.
Tartalmakon kezd el takarékoskodni az új tulajdonos.
Több héttel tovább lehet jelentkezni a Paprika Studios televíziós műsorgyártócég és az RTL Magyarország közös televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatára.
A műsorvezetőt korábban szerződésszegés miatt függesztette fel az RTL Klub.
Havas néhány hete még arról beszélt, hogy csak nyári szabadságra küldték a műsorát az N1TV-től. Most viszont egy budapesti bérház udvaráról élőben jelentkezve máris bejelentette az új, az N1TV-től függetlenül induló műsorát, amelyből már fel is vettek néhány részt.
Katona Andor a TV2 kiemelt kreatív producere lesz.
Meglepetés is várja ma este a nézőket.
A 4iG Nyt. pénteken bejelentette, hogy új csúcsvezetőket nevezett ki telekommunikációs vállalatai, a DIGI, az Antenna Hungária és az Invitech élére.
A médiahatóság szerint túl erőszakos volt a mese az állami rádióban, és ezzel a Kossuth Rádió veszélyeztette a kiskorúak fejlődését, ráadásul nem először. A HírTV figyelmeztetéssel megúszott egy 91 alkalommal megvalósult jogsértést. A Rock nevű rádiónál is jogsértést talált a testület.
Ezekben a napokban lett 15 éves a Paprika Studios, Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb televíziós műsorgyártója, mely ebből az alkalomból a Kiosk Budapestben ünnepelte az alapítása óta eltelt időszak sikereit. Az eseményen a hazai, valamint a nemzetközi média- és televíziós szakma képviseltette magát.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.