
Tálibok verték meg egy afgán hírtelevízió két munkatársát
Az egyik tálib vezető szerint az újságírókat nem megverték, hanem megfenyegették.
Az egyik tálib vezető szerint az újságírókat nem megverték, hanem megfenyegették.
A Media1 megtudta, hogy a Magyarországon működő tévécsatornák nézettségét egyedüliként mérő céget 28 éve irányító Vörös Csilla ügyvezető hamarosan visszavonul. Az utódja a Vodafone-tól érkezik, és egy darabig Vörös Csilla társügyvezetőként, majd azután tanácsadóként fogja őt segíteni.
Míg a világ számos országa jelenleg is kimenekítő akciókat hajt végre Afganisztánban a tálib hatalomátvétel miatt, egy magyar újságíró, Novák András, az ATV munkatársa épp most utazott Afganisztánba a tálibok engedélyével. A Media1 kapcsolatba lépett az újságíróval, aki beszámolt a körülményekről és arról, hogyan került oda, ahonnan mások épp kaotikus körülmények között menekülni próbálnak.
2018 és 2020 után idén harmadjára is Gundel Takács Gábor lesz a tévés díjátadó gálaest házigazdája.
Spirit Publishing kiadó néven alapított könyvkiadással foglalkozó céget Németh S. Szilárd és sógora.
A lengyel sajtó gyakorlatilag már kész tényként közli az államfő vétóját.
A Disney – A nagy hercegnő ünnepség keretében a nyár utolsó hétvégéjén az amerikai stúdió filmjeit tűzi műsorára az RTL Klub és a Cool – az eseményhez online nyereményjáték is kapcsolódik.
Minden harmadik választókerületbe élő közönség előtti vitákat szervez Budapesten és szerte az országban a Gulyás Márton nevével fémjelzett Partizán nevű YouTube csatorna, és lesz előválasztási miniszterelnök-jelölti vita is. Élő miniszterelnök-jelölti vitával készül az ATV is
A Channel 4 híradósát, Jon Snow-t összeesküvés-elmélet hívők üldözték a London központjában található ITN épületénél történt incidens során.
A filmes- és tévés szakmában sokan választották korábban a kata adónemet, ám az idén januártól érvényes adójogszabályok nehéz helyzetbe hozták a mozgóképes szakma egy jelentős részét.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.