
Újdonsággal indul a nevezés az idei Arany Blende díjra
Immáron harmadik alkalommal indul el 2022-ben a megmérettetés az Arany Blendére, mely a legjobb magyar sorozat- és filmelőzetest díjazza.

Immáron harmadik alkalommal indul el 2022-ben a megmérettetés az Arany Blendére, mely a legjobb magyar sorozat- és filmelőzetest díjazza.

Egy brit producerrel és két másik emberrel együtt Obrusánszki Zsolt beszállt egy filmgyártással foglalkozó cégbe.

Csak átmenetileg tudott nyereséget összehozni 2020-ban a kormánypárti hírcsatorna, ugyanis a napokban közzétett pénzügyi beszámolója szerint a tavalyi évben ismét veszteségessé vált a televíziós vállalat.

Hogy Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója finoman szólva is nem az igazat mondta a Mandinernek, amikor arról beszélt, hogy a Tények senkinek nem mondta meg, kire szavazzon, azt egy videóval és egy erről készült fotóval könnyen meg tudjuk mutatni.

A Médiatanács napirendjéből értesültünk erről, mert a médiahatóság a heti összefoglalójából kihagyta, hogy mire jutott a panaszbeadvány kapcsán.

Szerény mértékű nyereséggel zárt a hamarosan megszűnő televízió üzemeltetője a 2021-es pénzügyi évben.

Újabb hazai tartalom érkezik az HBO Max streamingplatform felületére.

Az adóhatóság a folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt az egyik legnagyobb hazai médiaügynökséget, az Initiative Media Kft.-t érintő nyomozás kapcsán az RTL Magyarországot és a Porsche Hungáriát is megkereste adatokért, de mindkét cég a Media1 megkeresésére hangsúlyozta, hogy házkutatásra nem került sor, cáfolva az ezzel kapcsolatban a piacon terjedő információkat. Eközben a TV2 több napja nem válaszol kérdésünkre, hogy őket is érinti-e a nyomozás.

A legbefolyásosabb médiaipari szereplők idei toplistára összesen 17 hölgy került be, ami a rangsor történetében rekordnak számít.

A Paprika Studios és az RTL Magyarország 2022-ben is meghirdeti Kelet-Közép-Európa legnépszerűbb nemzetközi televíziós pitchfórum – sorozatötlet pályázatát, a Hypewritert. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A győztes díja 10.000 euró, valamint pályaművéből először forgatókönyvet készítenek, majd sor kerül ez alapján egy pilot epizód leforgatására, amely az RTL Magyarország jóvoltából nagyközönség elé is kerül. Kiderült az is, hogy Enyedi Ildikó rendezi a tavalyi győztes pályázatból készült pilotot.