fbpx

TV

tévé, tv

Reklámtorta 2019: Hatvanhárom milliárd forint bevétel a hazai tévés reklámpiacon

Nőttek a hazai televíziós reklámbevételek 2019-ben és már meghaladták a 63 milliárd forintot – derül ki a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete és az EY tanácsadócég ma közzétett elemzéséből. Ugyanakkor biztosra vehető a MEME és az EY szerint, hogy az idei évben komoly visszaesés várható a hazai tévés piacon.

Varga Judit igazságügyi miniszter a Sziget fesztiválon

Nem az igazat írta Varga Judit igazságügyi miniszter az Euronews hírcsatornáról

Azt állította Varga Judit, hogy az Euronews nem biztosított számára, illetve a magyar kormány számára megszólalási lehetőséget a koronavírus-törvény kapcsán, illetve nem adták le a vele felvett beszélgetést. Utánanéztünk az igazságügyi miniszter szavainak igazságtartalmának. Pillanatokon belül kiderült: a korábban már a Facebookot is cenzúrával vádoló igazságügyi miniszter nem mondott igazat.

koronavírus miatt tévéző ember

Nagyon megváltoztatta a koronavírus a magyarok médiafogyasztási szokásait

A Nielsen Közönségméréstől kapott friss statisztikák azt mutatják, hogy az internet mellett a tévé szerepe is jelentősen felértékelődött a járvány hatására, hiszen nagyon nagyot nőtt pár hét alatt a tévénézésre fordított idő Európában és Magyarországon. Az is nagyon megváltozott, mit nézünk a tévében: például a sportcsatornák óriásit vesztettek. Lássuk is a konkrétumokat!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */