fbpx

TV

dozsgy

Megkapta a holland engedélyt az Oroszország után Lettországban is betiltott orosz Dozsgy televízió

Az orosz hatóságok tavaly márciusban korlátozták a Dozsgy adásaihoz való hozzáférést az Ukrajna ellen indított háborúról szóló tudósításaik miatt, arra hivatkozva, hogy a csatorna „szándékosan hamis információkat terjeszt az orosz katonai személyzet tevékenységéről, valamint szélsőséges tevékenységre és erőszakra uszít”. Később Lettországból működtek, de ott azóta szintén betiltották az adást. Hollandia azonban most a televízió jövője szempontjából kedvező döntést hozott.

Hadházy Ákos az MTVA Kunigunda úti épülete előtt.

Hadházy: El kellene fogadni a közmédia felkéréseit!

A Media1 egyik közelmúltbeli cikke nyomán közölte álláspontját egy Facebook-bejegyzés formájában Hadházy Ákos országgyűlési képviselő arról, hogy el kell-e fogadni az állami médiaszolgáltató felkéréseit vagy sem. A politikus egyúttal arra emlékeztetett, hogy az állami televízió korábban ezt nem biztosította az ellenzék számára.

A Vodafone egyik magyarországi üzlete, Óbudán

Megtiltotta Orbán Viktor, hogy megvizsgálja a Vodafone-felvásárlás piacra gyakorolt hatását a Gazdasági Versenyhivatal

Nemzetstratégiai jelentőségű ügyletté minősítette Orbán Viktor hétfőn este megjelent rendeletével, hogy a kormányközeli 4iG Csoport, mely egy éve már bekebelezte a DIGI-t és az Invitelt, az Antenna Hungáriát és a Yettelt, most állami hitel segítségével az Antenna Hungárián keresztül megvásárolja a Vodafone Magyarország többségi, 51 százalékos tulajdonrészét a Vodafone Csoporttól és a magyarországi távközlési cég további 49 százalékát a magyar állam vegye meg.

Dávid Ferenc gazdasági árnyékminiszter, a DK országgyűlési képviselője.

Árnyékkormány: a Vodafone-felvásárlás az évtized legrosszabb üzlete

Semmilyen más ésszerű indoka nincs annak, hogy a magyar állam bevásárolja magát egy piaci szolgáltatásba, hacsak az nem, hogy az Orbán-kormány szeretne hozzáférni a magyar emberek mobilszolgáltatóknál őrzött hívásaihoz és internetes adataihoz is – véli az Árnyékkormány.

Budapest, 2022. december 22. Hábermann Jenő producer, Törőcsik Franciska színésznő, Kriskó László rendező-producer, Rákay Philip producer és Csincsi Zoltán operatőr-producer (b-j) a teljes Aranybulla sorozat stábvetítésén, amelyen meghívott vendégek is részt vettek az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2022. december 22-én. Az Aranybulla című, hatrészes történelmi sorozatot december 25. és 30. között vetíti a közmédia 20 órától a Duna csatornán. A történet bemutatja II. András uralkodását, aki az ország védelmében alkotta meg 800 évvel ezelőtt az Aranybullát, amely először rögzítette a magyar nemesség jogait.

Rákay Philip szerint amerikai trollok értékelték le az Aranybullát (Videó)

Bár decemberi premierje óta a legrosszabbnak értékelt alkotások között szerepel az Aranybulla, az 1 milliárd forint adófizetői támogatásból készült dramatizált dokumentumsorozat egy ismert nemzetközi filmes adatbázisban, Rákay Philip producernek erre is van egy magyarázata és ebben is látja a pozitívumot. Igaz, a tények ellentmondanak állításának az amerikai értékelésekről.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások