Újabb jelentős változás történik az ATV képernyőjén: Török Réka, akit eddig elsősorban a Heti Napló Sváby Andrással című műsor riportereként ismerhettek a nézők, szeptembertől több új feladatot is kap a csatornánál.
Török Réka a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Heti Napló mellett ezentúl az ATV Startban és a reggeli híradókban is látható lesz.
„Alig vártam, hogy megoszthassam veletek a hírt. Szeptembertől a Heti Napló mellett a Startban és a reggeli híradókban is találkozhattok velem. Nagyon izgatott vagyok, és hatalmas megtiszteltetés számomra ez az új lehetőség. Sok új helyzet és élmény vár rám, én pedig nagyon várom, hogy belevágjak, és egy teljesen új oldalamat mutathassam meg nektek. Külön öröm, hogy közben a Heti Napló is ugyanúgy az életem része marad.”
A bejelentés azért is figyelemre méltó, mert Török Réka ezzel egyszerre három fontos ATV-s területen is feladatot lát majd el, miközben a Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze érdekeltségébe tartozó televíziót az elmúlt hónapokban rendkívül sok munkatárs hagyta el, köztük fontos vezetők, műsorvezetők, szerkesztők, és a megmaradt munkatársak egy része egyre fokozódó terhelésről és kedvezőtlen bérezésükről beszélt a Media1-nek.
Sorra távoztak az ATV ismert munkatársai
Az egyik legutóbbi távozó Toró Nikolett volt. Róla július elején még azt jelentette be az ATV, hogy Jegesy András távozása után az ATV Híradó műsorvezetőjévé léptetik elő. Toró korábban a Start és az Aktuál szerkesztőjeként, valamint – Török Rékához hasonlóan – a Heti Napló riportereként is dolgozott.
Az előléptetés azonban rövid életűnek bizonyult: a Media1 augusztus végén elsőként számolt be arról, hogy Toró Nikolett is távozott az ATV-től, és a közmédiánál folytatja pályafutását.
Ugyanekkor derült ki az is, hogy Szurok András, az ATV Híradó főszerkesztője is távozik, és az RTL Híradónál folytatja. A hírműsor szerkesztősége tehát rövid időn belül több fontos munkatársát is elveszítette. Ráadásul augusztusban Stohl Luca is elköszönt az ATV-től. A műsorvezető négy éven át dolgozott a csatornánál, ahol előbb az ATV Híradó egyik arca lett, majd a Startban is rendszeresen szerepelt.
Augusztus elején írtuk meg, hogy Stohl Luca is otthagyja az ATV-t, majd augusztus 21-én már az ATV Híradótól való személyes búcsújáról is írtunk.
Vogyerák Anikó is otthagyta az ATV-t
Az ATV számára különösen érzékeny veszteség lehetett Vogyerák Anikó távozása is, hiszen ő nemcsak képernyősként, hanem vezetőként is fontos szerepet töltött be: többek között az ATV Start főszerkesztője és az ATV kreatívigazgatója volt, emellett ő vezette a Deutsche Welle Europeo című műsorának magyar változatát is, amiről Vogyerák a néhány héttel ezelőtti adásban még azt mondta, hogy csak nyári szünetre ment, de a Media1 információi szerint megszűnhet.
A Media1 július 20-án elsőként írta meg, hogy Vogyerák Anikó is távozhat az ATV-től. A televízió akkor még nem erősítette meg értesülésünket, tíz nappal később azonban az ATV hivatalosan is megerősítette a Media1 korábbi információját.
Vogyerák ugyancsak a megújuló közmédiához kerül.
Bodacz Balázs négy év után távozott
Július elején Bodacz Balázs műsorvezető jelentette be, hogy négy év után elhagyja a televíziót. A távozásáról itt számoltunk be részletesen.
Néhány órával később az is kiderült, hogy Bodacz a közmédiánál kap fontos vezetői szerepet: hírigazgató lett.
Jegesy András az RTL-hez igazolt
Nem sokkal Bodacz távozása előtt vált ismertté, hogy Jegesy András, az ATV Híradó egyik műsorvezetője is elhagyja a csatornát. Jegesy az RTL-hez igazolt, ahol híradós riporterként folytatja.
Jegesy távozása azért is további átszervezést igényelt, mert nemcsak a Híradóban, hanem a Fórum című műsorban is feladatot látott el.
A Heti Napló egyik legismertebb riportere is távozott – most konkurens műsor indul vele a TV4-en
Török Réka esetében azért is különösen érdekes, hogy a Heti Napló mellett kap most további feladatokat, mert az ATV vasárnapi magazinja is elveszített több fontos munkatársat.
L. Dézsi Zoltán 16 év után hagyta el az ATV-t. A riporter 2010 óta dolgozott a televíziónál, és az évek során a Heti Napló egyik legismertebb arcává vált. Májusban a Media1-nek erősítette meg, hogy távozik, és a Kontrollnál folytatja pályafutását.
Az időzítés most azért különösen érdekes, mert éppen Török Réka új ATV-s feladatainak bejelentésével egy időben derült ki, hogy L. Dézsi Zoltán főszerkesztésével hamarosan egy, a Heti Naplóhoz hasonló heti közéleti riportmagazin indul.
A Media1 csütörtökön számolt be arról, hogy a Kontroll.hu és a Network4 tévétársaság együttműködésében elindul a Riporterek című műsor. A produkció műsorvezetője az egykori naplós, majd RTL-es „Pimaszúr”, Papp Gergő lesz, míg L. Dézsi Zoltán főszerkesztőként és vezető riporterként dolgozik majd rajta.
A Riporterek közéleti témákkal, helyszíni riportokkal és kevésbé ismert történetekkel foglalkozik majd. A műsor a Kontroll online felületei mellett a Network4 televíziós portfóliójában, a TV4-en is látható lesz. A formátum és a tematika alapján így az új produkció lényegében a Heti Naplóval konkurál majd, még ha valószínűleg nem is azonos időpontban kerül majd képernyőre a Heti Naplóval.
Köböl Anita is elment
Idén Köböl Anita is távozott az ATV-től. A képernyős több ATV-s műsorban is szerepelt korábban: a Híradó és a Start mellett az év elején még az Egri Viktor eltávolítása után átalakított Csatt.2 műsorvezetőjeként is számított rá a televízió.
Köböl végül a TISZA-kormány egyik kormányszóvivője lett.
Lőrincz Dorothy, Krug Emília és mások is távoztak
Szintén az idén távozott Lőrincz Dorothy riporter, akitől az ATV arra hivatkozva vált meg, hogy megsértette a televízió etikai kódexét.
A közelmúlt nagyobb távozásai közé tartozik Krug Emília is, aki 12 év után, még 2025 őszén hagyta ott a csatornát, majd később a Telex egyik műsorvezetőjeként tért vissza. Dömsödi Gábor ugyancsak elhagyta az ATV Startot, míg Csuhaj Ildikó főmunkatárs a közmédiához igazolt.
Az ATV képernyőjéről átmenetileg Nemes Anna is eltűnt, ő azonban nem véglegesen hagyta el a csatornát: szülési szabadságra ment, és korábbi közlése szerint később, tervei szerint 2027-ben visszatér.
Egyre több feladat hárul a megmaradt képernyősökre
Az elmúlt hónapok távozásai után az ATV több esetben a már meglévő munkatársak feladatkörének bővítésével oldotta meg az üresen maradó pozíciókat.
Török Réka mostani bejelentése is ebbe a folyamatba illeszkedik: miközben továbbra is riportokat készít a Heti Naplóba, szeptembertől az ATV Startban és a reggeli híradókban is rendszeresen találkozhatnak vele a nézők.
Mindez különösen látványos annak fényében, hogy az elmúlt hónapok távozásai éppen ezt a három területet – a Híradót, a Startot és a Heti Naplót – is erősen érintették.
A távozási hullámmal párhuzamosan természetesen érkeztek új munkatársak is az ATV-hez, így a Híradóban új műsorvezetőt is bemutattak, illetve más szerkesztőségekben is történtek igazolások, Szirmay Dávid, a Blikk volt főszerkesztő-helyettese például az ATV Start új főszerkesztője lett és az ősszel Tótpeti Lili egykori szépségkirálynő is híradós műsorvezetőként debütál az ATV Híradóban, az azonban jól látható, hogy több, a csatornán maradó képernyősre a korábbinál több feladat jut. Az ilyen nagy terhelés azonban hosszútávon könnyen kiégéshez, és emiatt újabb távozásokhoz vezethet.
Nemrég egyébként nemcsak személyi, hanem műsorstruktúrát érintő változásról is beszámoltunk az ATV Csoportnál: négy év után megszűnik Tarjányi Péter Ostrom című biztonságpolitikai műsora is, pedig a műsor eddigi fő témáját jelentő orosz-ukrán háború egyelőre tovább tart.
Mészáros Lőrinc cége helyett az RTL lesz az ATV új sales house partnere
Újabb változás az ATV Csoportnál: megszűnik Tarjányi Péter műsora
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.