TV

EU, Európai Unió, .eu

Megsürgette az Európai Bizottságot a Magyar Újságírók Országos Szövetsége, amiért csak tétlenül figyeli, amit a Fidesz tesz a magyar médiával

A MÚOSZ azt várja, hogy végre ne csak aggodalmát fejezze ki a magyar médiahelyzet kapcsán az Európai Bizottság, hanem érdemben tegyen is végre amiatt, hogy a Fidesz hosszú évek óta állami forrásokból propagandamédiaként működteti a közszolgálati televíziót és a közrádiót, valamint a Magyar Távirati Irodát, és ezzel egyrészt tönkreteszi a teljes magyar nyilvánosságot, másrészt az Orbán-kormány állami pénzek segítségével eltorzítja a piaci versenyt, ami sérti az uniós versenyjogi szabályokat.

Apatigris

Megrendelte az RTL az Apatigris 3. évadát

Idén szeptemberben Scherer Péter, a sorozat főszereplője már nyilvánosan beszélt róla a Media1-nek egy interjúban, hogy nagyjából mire lehet számítani a széria folytatásában, és hogy tartottak erről egy egyeztetést, most pedig az RTL vezetése hivatalosan is megerősítette, hogy lesz folytatás a népszerű sorozatból.

Sediánszky János.

Meghalt Sediánszky János író-újságíró

A Magyar Rádió Örökös Tagjának nevéhez olyan műsorok fűződnek mint például a Jó reggelt, vasárnap!, a Kulturális magazin, az Írók mikrofonközelben és a Vers mindenkinek.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő

A kormányszóvivő férje is gazdagodik az RTL Magyarországnak és több más tévétársaságnak leadott reklámszpotokból

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő férje, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hazai reklámiparban is fontos szereplővé vált, miután a 444 szerint Szalay-Bobrovniczky résztulajdonosává vált a Honeycomb Hungary Kft.-nek a VBPS Kft.-n keresztül. A cég technikai szolgáltatóként azzal foglalkozik, hogy a tévétársaságok számára eljuttatandó reklámszpotokat ellenőrzi és továbbítja díjazás ellenében. Az RTL hirdetői két cég közül választhatnak, de a Media1 információi szerint sok tévécsatornánál csak a kormányközeli technikai lebonyolító cégen keresztül lehet leadni reklámfilmeket.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások