
Rónai Egon az ATV-nél dolgozó feleségével is szerződésben állt az LMP
Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint nem volt probléma az együttműködéssel.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója szerint nem volt probléma az együttműködéssel.

Egy keddi interjúban Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója több, a közeljövőben érkező tévéműsorról is részleteket árult el.

Az új dating show naponta képernyőn lesz.

A Besenyei Katalin ötletéből készülő alkotást az Oscar-díjra jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmet jegyző, Enyedi Ildikó rendezi, aki a sorozatot eredeti, érzelmes, szívhez szóló thrillernek nevezte.

Elfogadta az Országgyűlés azt az alaptörvény-módosítást, ami lehetővé teszi, hogy ha valaki azonos tömegrendezvényen vett részt a kormányfővel vagy a köztársasági elnökkel, akkor kérhesse, hogy az ezt megörökítő fényképről távolítsák el a képmását. A hangfelvételekkel kapcsolatban is kéréseket fogalmazhatnak meg az eseményeken résztvevők.

A TV2 Média Csoport a Media1-nek is megküldött mai, keddi közleményében bejelentette, hogy egy most megkötött megállapodásnak köszönhetően még több élő angol bajnoki meccset közvetít majd augusztustól Spíler-csatornákon és a TV2 Play Prémium digitális platformon a magyar nézőknek.

Érkezik a Premier League és Ligue1 a Network4 sportcsatornáira, új tévécsatornát indít a tévés vállalat Match4 néven, és külföldön is terjeszkednek a Story4 csatornával. Erről is szó esett abban az exkluzív interjúban, amelyet a Media1 készített a napokban Borsány-Gyenes Andrással, a tévétársaság elnökével és tulajdonosával, aki arról is beszélt érdeklődésünkre, hogy szerinte megalapozatlanul és egy nagy partnerük késedelmes fizetése miatt került fel a vállalata tavasszal a NAV nagy adóslistájára, de az ügy mostanra megnyugtatóan rendeződött, amit hivatalos, köztartozás-mentességet alátámasztó hivatalos adóhatósági dokumentummal is bizonyítani tudnak.

Mivel nem került új tartalom a megszűnt Pesti TV helyére, egy időre 11-re csökkent az ingyenesen hozzáférhető tévécsatornák száma az Antenna Hungária által működtetett MindigTV digitális földfelszínű tévés rendszerén.

Lezárult az ügyfélszolgálati rendszereket érintő informatikai átállás és az ezzel járó újabb több napig tartó leállás a távközlési szolgáltatónál.

A rendőrség moszkvai otthonától nem messze vette őrizetbe most vasárnap az orosz ottnonába nemrég hazatért Marina Ovszjannikovát.