
Egy szolgáltatónál elérhetővé vált a HírTV HD minőségben
A HírTV jelezte, dolgozik rajta, hogy más szolgáltatók is jobb minőségben terjesszék.

A HírTV jelezte, dolgozik rajta, hogy más szolgáltatók is jobb minőségben terjesszék.

A kormányközeli bulvárnapilap, a Bors a minap cikket közölt arról, milyen nagyon hűséges Majoros Péter Majka a TV2-höz, hiszen nemrég nemet mondott az RTL Klub mesés ajánlatára. Csakhogy Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgató vezérigazgató-helyettese szerint épp az ellenkezője igaz ennek: Majka próbálkozott be az RTL-nél konkrét elképzelésével, ám az ózdi rapperből lett tévés még az informális beszélgetésen sem jutott túl, mert jelezték neki: nem látják helyét az RTL-nél.

A debreceni, önkormányzati tulajdonú DTV csütörtöki híradójában, nyolc nyilatkozóból nyolc kormánypárti politikus volt.

Németh Ádám korábban a TV2 Csoportnál fontos kreatív producer volt, sok jelentős show tartozott a felügyelete alá.

Szolidaritási hullám indult Európában azután, hogy Franziska Tschinderle, a Profil újságírója ellen támadást indított a nemzeti hírcsatorna. Most az eset az Európa Tanács elé kerül, ahol a magyar kormány magyarázkodni kényszerül a történtek miatt.

Az állami tévétársaság összes csatornáján magyar filmeket vetítenek majd, beleértve a gyerekcsatornát is, ahol hazai mesék lesznek műsoron.

Műsoridőt vásároltak a csatornánál a szervezők.

A műsort gyártó Paprika Studios és az RTL Klub bemutatta, kik azok a hírességek, akik részt vesznek a dominikai túlélő reality-ben.

A párosról tavaly augusztus, azaz azóta keringtek pletykák, hogy Várkonyi Andrea váratlanul távozott a Mészáros Lőrinc akkori feleségéhez tartozó Life TV-től, ahol alig pár nappal korábban még új műsorát jelentették be.

Az M4 Sport élő közvetítésébe behallatszott a vezérlőből ezzel kapcsolatban valami, amit vélhetően nem akartak.