
Jakab Péter és Rig Lajos is újabb pert nyert a kormányközeli médiagépezettel szemben
A Jobbik szerint a „fideszes lakájsajtó” szinte minden, az ellenzékről tett állításáról rendre kiderül, hogy szemenszedett hazugság.
A Jobbik szerint a „fideszes lakájsajtó” szinte minden, az ellenzékről tett állításáról rendre kiderül, hogy szemenszedett hazugság.
Hámori egy teljesen új divíziót hoz létre, ahová leigazolta egy régi kollégáját.
Ez az a műsor, amit a Bakony Natura2000-es védettség alatt álló részein forgatnak.
Az X-Faktor 10. évadának műsorvezetője Miller Dávid lesz.
Hosszú idő után visszatér a képernyőre Várkonyi Andrea, aki örömmel vállalta a felkérést a Neked énekelek elnevezésű est műsorvezetőjeként. Műsorvezetőtársa Stohl András és Till Attila lesz.
Az MNMSZ közleményében baloldali-anarchista véleményvezérként emlegeti TGM-et, amiért a Klubrádió honlapján keresztül bojkottra szólított fel az ATV és a Spirit FM ellen és a 168 Óra internetes műsorában munkájuk feladására szólította fel a rádió és a tévé munkatársait.
Több olvasónk is kérdezte, miért maradt el Puzsér Róbert műsora, ennek jártunk utána.
A helyi tévé 20 év után először nem nyert a nemzeti médiahatóság pályázatain, így forrás nélkül maradt. Segítséget kértek az önkormányzattól, de a főszerkesztő szerint politikai okokból nem kaptak. A polgármester viszont úgy látja, időt sem hagytak neki, hogy megtalálja a megoldást.
Ennek ellenére az ellenzéki honatya egy nappal a bojkott meghirdetése után azért még elment az ATV Egyenes Beszéd című műsorába.
Az ismert politikai elemző, a Political Capital társalapítója ezzel indokolta, miért nem fogadta meg az általa amúgy nagyra tartott Tamás Gáspár Miklós a Klubrádió weboldalán közzétett, az ATV Csoportra vonatkozó bojkottfelhívását.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.