
Bejelentették a LifeTV induló reggeli műsorának műsorvezetőit
A reggeli műsor Ébredj velünk! címmel indul, és benne aktuális témákról esik majd szó, szókimondóan, humorosan, olykor csipkelődő beszólásokkal kísérve.

A reggeli műsor Ébredj velünk! címmel indul, és benne aktuális témákról esik majd szó, szókimondóan, humorosan, olykor csipkelődő beszólásokkal kísérve.

Megerősítette a Media1 érdeklődésére Breuer Péter, hogy versenybe száll a budapesti FM 98,0 MHz közösségi rádiós frekvenciáért, hogy azon 7×24 Rádió néven új rádiót indítson.

Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. néhány hete kinevezett új vezérigazgatója a Media1 műsorának adta első interjúját, melyben szó esett az Indamedia tulajdonossá válásáról, az Index súlyos pénzügyi gondjairól, a leváltott Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő által emlegetett állítólagos verőemberekről és arról, milyen irányba akarják vinni az Indexet az új tulajdonosok, de szó esett Vaszily Miklósról és arról is, hogy a Totalcartól távozó Winkler Róbert korábban csicskamédiának nevezte az Indamediát.

Starcz Ákos, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatója a Media1 hétfő este adásba kerülő hosszabb lélegzetvételű interjújában azt mondta, nem egészen úgy történt, mint amit a Szombathy Pállal, az Index volt főszerkesztőjével és exvezérigazgatójával a 24.hu-n a távozása körülményeiről megjelent beszélgetés alapján feltételezhet az olvasó.

12 másodperces, a miniszterelnök Facebook-oldalán publikált videó árulkodik a kormányfő eltitkolt képességéről.

Bár november közepén maga az ELLE nemzetközi igazgatója és a Central Médiacsoport magazin-divíziójának vezetője jelentette be, hogy megszűnik a magazin magyarországi kiadása, a Media1 megtudta, hogy időközben fordulat következett be a lap jövőjét illetően. Az ELLE megmenekül, sőt már januárban is megjelenik. Az új tulajdonosa az a Milkovics Pál üzletember lesz, aki korábban megszerezte a 168 Órát és alapítója a Pesti Hírlapnak.

Garancsi István köreihez került a 24.hu-t is tulajdonló Central Médiacsoport fő tulajdonosának egyik nem médiás üzleti érdekeltsége.

A Médiatanács e heti ülésén úgy határozott, végre meghirdeti a Klubrádió évekkel ezelőtt visszaadott, évek óta üres Budapest FM 95,3 MHz-es, egykori kereskedelmi rádiós frekvenciáját, méghozzá közösségi, azaz ingyenes felhasználásra. Ha a Klubrádió a folyamatban lévő 92,9 MHz pályázat mellett ezen a pályázaton is elindul, esélyei megkétszereződhetnek a túlélésre, bár valószínűleg versenyeznie itt is kellene.

IgaziNő címmel indítottak új női lapot az Origóhoz tartozó SHE.HU-tól nemrég egyszerre lelépő munkatársak.

A Klubrádió elnökének nem tetszik, hogy Lampé Ágnes rádiós-tévés műsorvezető másik munkahelyével, az ATV-vel szoros kapcsolatban álló Spirit FM is elindul a Klubrádió által eddig használt frekvenciára vonatkozó pályázaton. A Klubrádióban válaszút elé állították a rádiós-tévés műsorvezetőt: vagy felmond az ATV-nél, vagy nem dolgozhat többé a Klubrádiónál. Megkérdeztük az érintett feleket.