index.hu

Reagált az új Index-vezér a NER-csicskázásra

Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. néhány hete kinevezett új vezérigazgatója a Media1 műsorának adta első interjúját, melyben szó esett az Indamedia tulajdonossá válásáról, az Index súlyos pénzügyi gondjairól, a leváltott Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő által emlegetett állítólagos verőemberekről és arról, milyen irányba akarják vinni az Indexet az új tulajdonosok, de szó esett Vaszily Miklósról és arról is, hogy a Totalcartól távozó Winkler Róbert korábban csicskamédiának nevezte az Indamediát.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Media1 2020. december 21-i, hétfő esti műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu november végén kinevezett új vezérigazgatója, aki azt a Szombathy Pált váltotta az Index és a Velvet kiadójának élén, aki a nyár végén, Dull Szabolcs menesztése után lett a lap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója.

Starcz Ákos kinevezésére épp akkor került sor novemberben, amikor a Vaszily Miklós (a TV2 elnökeként és a Pesti TV társtulajdonosaként is ismert kormányközeli médiabefektető) és Ziegler Gábor tulajdonolta Indamedia tulajdonossá vált.

Starcz Ákostól megkérdeztük például, mit szól ahhoz a hétfői interjúhoz, amelyben a nemrég távozni kényszerülő Szombathy Pál azt nyilatkozta, hogy verőemberek jelentek meg az elbocsátásakor az ordítozó Vaszily Miklós (az Indexet tulajdonló Indamedia 50 százalékos tulajdonosának) irodájánál, de előkerül a beszélgetésben az is, mennyire van súlyos pénzügyi helyzetben az Index, és milyen intézkedésekkel próbálják javítani a helyzetét.

Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja
Starcz Ákos, az Indamedia igazgatósági tagja, az Index.hu Zrt. új vezérigazgatója és igazgatósági tagja

Kiderült a Starcz Ákos vezérigazgatóval készült beszélgetésből az is, hogy az Index új vezérigazgatójának milyen tervei vannak a lappal, illetve mik voltak az első intézkedései, miért vette vissza Balogh Ákos Gergelyt a kiadóhoz vezetőként, és milyen ráhatása lehet ezután az Index tartalmára a Mandiner és az Utolsó Figyelmeztetés egykori főszerkesztőjének, aki régebben az orbanviktor.hu üzemeltetője is volt, ősztől pedig egy darabig főszerkesztő-helyettes volt, de azután Szombathy Pál elbocsátotta.

Rákérdeztünk arra is Starcznál, mit gondol Vaszily Miklósról, az Indexet tulajdonló Indamedia társtulajdonosáról, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ahol ő felbukkan, ott sokszor maga a NER (a Nemzeti Együttműködés Rendszere, azaz a Fidesz) teszi be a lábát, hiszen Vaszily bocsátotta el néhány éve az akkor még mértéktartónak számító Origo egykori főszerkesztőjét, Sáling Gergőt, miután oknyomozó cikk jelent meg Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter angliai luxusutazásáról a lapban, majd később az Origo propagandaoldallá alakult. Vaszily lett később a közmédia vezérigazgatója, azután pedig az Echo TV élére került, jelenleg pedig, mint azt már említettük, a Mészáros Lőrinchez közeli TV2 elnöke és a Pesti TV társtulajdonosa.

Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia és ezen keresztül az Index társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Pesti TV 50%-os tulajdonosa
Vaszily Miklós, a TV2 elnöke, az Indamedia és ezen keresztül az Index társtulajdonosa, a MEME alelnöke, a Pesti TV 50%-os tulajdonosa

A Media1 műsora rákérdezett Starcz Ákosnál arra is, mi garantálja most az Index függetlenségét azután, hogy az eddig az elvben Index függetlenségére védelmére hivatott „ketrec”, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) megszűnik.

Szóba került az Index címlapjának jövőbeni átalakítása, és az is, hogy voltaképpen miért kellett távoznia Szombathy Pálnak, aki a nyár végi tömeges távozások után lett a lap főszerkesztője, de előkerült az is, mit szól hozzá, hogy csicskamédiának nevezte az Indamediát (az Indexet is tulajdonló cégcsoportot) a Totalcartól távozó Winkler Róbert.

Az interjú hangzóváltozata a lenti lejátszó segítségével, a playt ábrázoló nyílra kattintva hallgatható vissza, alatta pedig egy írásos összefoglaló található a beszélgetés legfontosabb részeiről.

Az új Index-vezérigazgató szerint inkább csak nehézségeket okozott az alapítványi struktúra

Starcz Ákos elmondta: korábban már dolgozott az Index mögött lévő cégcsoportnál, az Indamediánál, majd saját cégével foglalatoskodott, mely partnere lett az Indamediának. Úgy vélekedett, a nyári indexes események károsan hatottak az ő cégére is, mely úgynevezett natív, azaz hirdetők által szponzorált tartalmakat szállított az Indexnek. A hirdetőket elbizonytalanították a lap körüli történések, ezért is kezdett el foglalkozni Starcz az Index körüli helyzettel, és hogy mit lehetne tenni.

Starcz azt mondta a Media1-nek, úgy érezte, változtatásokra van szükség az Indexnél, segítségre szorul a lap, de ez nem volt egyszerű, mivel az Index áttételen keresztül kapcsolódott az Indamedia holdinghoz: az Index tulajdonosa ugyanis ekkor még az alapítvány volt, és az alapítvány állt kapcsolatban az Indával, mely hitelezte az alapítványt, illetve felelt már ekkor is a hirdetési bevételekért. Az Index eközben egyre súlyosabb helyzetbe került a pénzügyek terén.

Starcz úgy vélekedett, szerinte nem egy alapítvány biztosít függetlenséget egy lap számára, sokkal inkább a cég vezetésének és tulajdonosának hozzáállásán múlik mindez. Az Indamedia igazgatósági tagjává kinevezve Starcz úgy érezte, nem tudnak egy csapatként dolgozni, ha ilyen összetett a struktúra, pénzügyi segítséget is nehezebben tudnak adni az Index.hu-nak. Ekkor született meg a döntés, áttekintve a szerződéseket, hogy az Indamedia visszaszerzi az Indexet. Az Indamedia lényegében a korábbi hiteltartozás miatt tudott tulajdonossá válni.

„Biztattam a tulajdonosokat, hogy ezt az egyszerűsítést lépjük meg” – mondta Starcz Ákos.

Starcz: Nem Balogh Ákos Gergely leváltása miatt kellett mennie Szombathynak

Starcz Szombathy Pál leváltásáról azt mondta, az új tulajdonos elvitathatatlan joga, hogy vezérigazgatót jelöljön a cége élére. Starcz szavai szerint Szombathy nem akart szerepet vállalni abban, hogy ezután már csak főszerkesztő legyen, tehát csak a vezérigazgatói posztról akarták leváltani eleinte.

Arra, hogy Szombathynak nem azért kellett-e mennie, mert Balogh Ákos Gergelyt leváltotta a főszerkesztő-helyettesi posztról pár nappal korábban, Starcz azt mondta, ő is hallott ilyen pletykákat a szerkesztőségben, de nem volt a két történés között összefüggés.

Balogh Ákos Gergely, a Mandiner korábbi főszerkesztője, az Index leendő főszerkesztő-helyettese
Balogh Ákos Gergely, a Mandiner korábbi főszerkesztője, az Index elbocsátott főszerkesztő-helyettese, jelenleg az Index.hu tartalomfejlesztési vezetője

Balogh javaslatokat tehet a tartalomra, de a főszerkesztő nem köteles megfogadni

Azt is mondta az Index vezérigazgatója: Baloghot nem elbocsátotta Szombathy, hanem csak felmentette őt a főszerkesztő-helyettesi posztról, de keresték vele az együttműködést Szombathyék is. Ezt az útkeresést végül Starcz zárta le, aki a menedzsmentbe, tartalomfejlesztési és üzletfejlesztési vezetőként vonta be Baloghot. Balogh most mellérendelt szerepben van a szerkesztőséghez képest, azaz a lapot Fekete-Szalóky Zoltán főszerkeszti egyelőre megbízottként, és Balogh legfeljebb ötleteket adhat, de nem köteles a megbízott főszerkesztő megfogadni a javaslatokat.

Starcz azt mondta Baloghról: „témákra is tud tenni javaslatokat, én is teszek, de még azt is figyelmen kívül hagyhatja a főszerkesztő, mert ez az ő asztala.”

Nem tudja jobbra vagy balra tolni a lapot

Starcz szerint Balogh Ákos Gergely ha akarja sem tudja jobbra tolni a lapot, mert a végső döntés nem az övé ez ügyben. Fekete-Szalókynak van két helyettese is, Kitzinger Szonja és Ilku Miklós, és keresnek még egy harmadik helyettest.

Balogh a stratégiai folyamatok jobbítására tesz javaslatokat, például címlapozás, képezés, anyagok minőségbiztosítása, ellenőrzése.

„Balogh Ákos Gergely nagy kedvvel kezdett el ezeken dolgozni, szóval nem azzal tölti az idejét, hogy jobbra-balra rángassa az Indexet, tehát az ezzel kapcsolatos pletykákat cáfolom.”

Balos és jobbos újságírók, együtt

Starcz Ákos azt is mondta, érkezése óta azt látja, az Indexé egy rendkívül színes szerkesztőség. Érdekes kísérletnek nevezte, hogy balosok és jobbosok hogyan tudnak együtt dolgozni.

Azt mondta, nem érzékel feszültséget a balos és jobbos újságírók tábora között a lapnál.

Az Index.hu szerkesztősége a távozó indexesek távozása után, 2020.08.31-én.
Az Index.hu szerkesztősége a távozó indexesek távozása után, 2020.08.31-én. Fotó: Media1 / olvasónktól

Több száz milliós mínuszban a pénzügyek terén

Ami a pénzügyeket illeti, ott több száz milliós a mínusz Starcz Ákos szavai szerint. Hozzátette: cégcsoport szinten szerencsére nincs baj, mert a többi termék jól működik, így a vállalat likviditási gondokkal nem küzd, az Indamedia kellően erős, hogy ezt elviselje.

„Ha van valaki, aki ilyen méretű kiadványt mint az Index, meg tud tartani, az az Indamedia”.

Starcz szerint a pénzügyi helyzet az említett feladatok végigvitelétől fog javulni, reményei szerint fél éven belül már látszódni fog az eredmény.

Az Index-vezér azt is mondta, nem tudja megígérni, hogy nem lesznek további változások, de a cél a tartalomfejlesztés, a minőség javítása, strukturális javulások. Költségtakarékossági okokból gondolkodnak az iroda méretének csökkentésén is, mert már jóval kisebb a létszám, mint amikor még 100 fő fölött volt a csapat, és ezért komplett szintre volt szükség az épületben. Hozzátette, az újságírók béréhez viszont nem akarnak hozzányúlni.

Az Index és az Indamedia a Budasquare irodaházban található irodájának homlokzata
Az Index és az Indamedia a Budasquare irodaházban található irodájának homlokzata
Fotó: Ladányi András / Media1

Külsősöket is bevonnak

Arra, hogy az Index mostani stábjában többen kifacsarva érzik magukat, olyan alacsony a létszám, azt mondta, külsősök bevonását is tervezik, ami csökkentheti a munkatársak terheltségét. Jelenleg vizsgálják, mely területekre van szükség további erőforrásokra.

Megsérült az Index márkája, de helyreállítható a megítélése

Az Index vezérigazgatója azt mondta a Media1-nek: erősödni szeretnének közéletben, például tovább akarják fejleszteni a blog.hu-s blogketrecet, ahol szeretnének a közéleti szereplőknek mikroblogginghoz hasonló megjelenést biztosítani annak érdekében, hogy elsősorban itt és ne a Facebookon tegyék közzé posztjaikat.

Mostanra Starcz szavai szerint létrejött egy új szerkesztőség, amely képes ezt az újságot jól megírni, ez látszik a számokon is, több mint 800 ezer ember nézi az oldalt naponta, ami egészen jó szám ahhoz képest, hogy voltak olyan hangok, hogy az Indexnek vége lehet. Starcz szerint azonban az Indexet most is nagyon sokan olvassák, még a Telex-olvasók közül is. A vezérigazgató azt mondta, a Telex olvasóinak mintegy 80 százaléka nézi az Indexet is, ennek is köszönhető, hogy 400 ezres címlapi elérést tudnak felmutatni, és Starcz lát ebben további tartalékot is, amit például a belső forgalomterelés javításával, újratervezéssel, az oldalon töltött idő növelésével tudnak javítani.

Arra, hogy mikorra állhat helyre az Index márkájának megítélése, hiszen sokan úgy gondolják, a NER érkezett meg a laphoz, azt mondta a vezérigazgató, sok hasonló problémával találkozott már pályája során, és szerinte a megoldás erre az, ha a végtermék megfelelő, tehát ha jó újságot hoznak létre, akkor sokan fogják olvasni, ha pedig nagy az elérésük, akkor a reputációs csorba rövidtávon is kiküszöbölhető.

Arra, hogy ahol Vaszily felbukkan, ott kő kövön nem marad, és mit gondol Starcz a személyéről, azt mondta, nem változott a véleménye Vaszilyről, ő most is az a jó és nagy tudású szakember, aki mindig is volt. A mindennapok munkájában nem vesz részt, mert van az Indamediának operatív vezetője, Ziegler Gábor személyében, vannak igazgatóságok, az Indexnél pedig én és a sales vezető dolgozunk a mindennapok üzleti kihívásain.

Starcz azt mondta a Media1 műsorának, szabad kezet kapott a tulajdonosoktól, tehát nem adtak át neki listát arról, hogy mit nem csinálhat.

„Ez egy vállalatcsoport, ez nekem nem fura, hiszen korábban több nyilvános részvénytársaságban is dolgoztam, ahol akár ezer vagy még több tulajdonos is volt. Úgy szocializálódtam, hogy a menedzsment a tulajdonosok végrehajtó hatalma, tehát a report készítés nem idegen tőlem, sőt szeretném, ha ezt a cégkultúra meghonosodna az Indexen belül.”

Az Index vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy most végre átlátható cégstruktúra jött létre. Starcz például Ziegler Gábornak tartozik beszámolási kötelezettséggel mint igazgatósági elnöknek, az egész teljesen átlátható.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy a COVID-19 miatti súlyos visszaesés a digitális médiapiacon 20-30 százalékos is lehet, és a helyreállás akár éveket is igénybe vehet a 2008-as ingatlanválság során szerzett tapasztalatok alapján.

„Nincsenek jó előérzeteim, de remélem, hogy 2021 teljes értékű üzleti év lesz” – mondta erről Starcz.

Starcz azt mondta, reméli egy év múlva is vezérigazgatóként térhet vissza a Media1 műsorába vendégként, és hogy addigra újra vezető lehet az Index, ha pedig nem így lesz, csalódott lesz. Hozzátette, jók az alapok ehhez, hiszen az Indexen töltött látogatási idő a legmagasabbak közé tartozik a hazai hírportálok között.

Arra, hogy Fekete-Szalóky Zoltán megbízott főszerkesztő maradhat-e a lap élén hosszútávon is, azt mondta, erről most még korai lenne beszélni, de az első pár hét alatt eddig jó benyomást tett munkája alapján.

Több magazinos tartalom lehet az Indexen

A vezérigazgató megemlítette azt is, hogy nem titkolt céljuk, hogy szeretnénk magazinos tartalmakkal felhígítani a lap tartalmát. Az új, harmadik főszerkesztő-helyettesnek ebben fekete övesnek kell lennie. Starcz szerint olyan minőségi bulvárról van szó, mint a Mindeközben rovat. Fontos kérdés lesz, hogy a Femina viszont eközben megőrizze önálló arcát és ne ijesszék el azokat az Index-törzsolvasókat sem, akik a közélet miatt érkeznek a lapra.

A Femina egyébként egészen kiemelkedően teljesített 2020-ban: előfordul, hogy meg is veri az Indexet látogatottságban. A másik sikertörténet Starcz Ákos szavai szerint a napi.hu 500 ezres napi egyedi látogatójával, amivel időnként a napi top5-be is be tud kerülni.

A Velvet is szóba került. Starcz azt mondta, ezt a lapot alig ütötték meg az elmúlt év eseményei, a csapat szinte változatlan maradt, bár nyilván nem tett jót a hangulatuknak, hogy a körülöttük lévő csapat az Indexnél elment. De a termék változatlanul előáll most is.

Nem lesznek NER-csicskák az Index és az Indamedia munkatársai

Winkler Róbert a Totalcartól történő távozásáról azt mondta Starcz, sajnálja, hogy Winkler elment a cégcsoporttól, de téves azt gondolni, hogy ő jelentette egyedül az újságot magát.

„Az Index is jó néhány változást átélt húsz év alatt, mentek a tulajdonosok, szerkesztők, de a lap mindig maradt, korábban például Uj Péter távozásakor is a lap mindig fel tudott állni és piacvezető tudott maradni. Ez igaz a Totalcarra is, remélem, hogy az új stáb is képes erre.”

Starcz Winkler szavaira reagálva megígérte, hogy nem csinálnak NER-csicskákat a cégcsoport munkatársaiból, mert ők azért kelnek fel nap mint nap, hogy a rájuk bízott lapok a lehető legjobb piaci helyezést érjék el, jó teljesítményt nyújtsanak.

Starcz azt mondta, nem akarják a lap tartalmát balra vagy jobbra sodorni, ő maga akkor lesz elégedett, ha balról és jobbról is lesznek bírálóik.

Ami Szombathy Pál hétfőn délelőtt megjelent 24.hu-s interjúját illeti, Starcz azt mondta, alapvetően most már a jövőre szeretnének fókuszálni, folytatni a Szombathy Pál által elkezdett munkát, nem pedig reagálgatni vádakra. Annyit azonban az interjúban emlegetett kidobóemberekről mégis elmondott, hogy Szombathy Pál távozása kapcsán a TV2 elnökének szobájában került sor a találkozóra, és bár a találkozó nem telt jó hangulatban a távozás miatt, de az nem igaz, az „hülyeség”, hogy a biztonsági személyzet vezette ki Szombathyékat, az őrök csak azért jelentek meg, mert Vaszily szobája védett objektumban található, ahol időnként láthatók a biztonsági szolgálat munkatársai, tehát semmi ördögtől való nem történt.

Azt is mondta, a találkozó a munkavállaló és a munkáltató közötti egyeztetés volt a távozásról, ezért a feleket titoktartás köti, de annyit elmondhat, hogy ez nem volt egy igazán kemény megbeszélés, így ha Szombathy annak élte meg, akkor legfeljebb azért, mert még nem volt részese igazán kemény üzleti tárgyalásnak.

Más médiacégeknek is szolgáltatnak

Az Indalabs átakításából létrejövő Media Future Zrt. is szóba került az interjúban. Erről Starcz Ákos azt mondta, az adserver szolgáltatásuk ide kerül be. A Media future foglalkozik az indás adatvagyon és szoftvervagyon piacosításával, tehát hogy ne csak a vállalatcsoporton belülre értékesítsenek.

A Media1 mintegy egy órás interjúja teljes terjedelemben itt hallgatható vissza.

A Media1 két héttel ezelőtti műsorának egyébként Dull Szabolcs, az Index nyáron menesztett főszerkesztője volt a vendége.

További hírek és cikkek találhatók a Media1-en! Érdemes feliratkozni az RSS csatornánkra, a hírlevélre és a Facebook-oldalunkra!

Szóljon hozzá!