
Az RTL Magyarország megvette egy új sorozatformátum jogait
Kuhnya (Konyha) az eredeti címe annak a sorozatformátumnak, amelynek jogait az RTL Magyarország vásárolta meg és adaptálhatja majd a hazai televíziós piacra.

Kuhnya (Konyha) az eredeti címe annak a sorozatformátumnak, amelynek jogait az RTL Magyarország vásárolta meg és adaptálhatja majd a hazai televíziós piacra.

Többek között azt állítja Bodolai László, hogy néhányan előre elkezdték összerakni a Telexet, valamint csak show volt a kamerák előtti látványos tömeges vonulás a felmondás kapcsán, továbbá Kárpáti Márton, az Index volt főszerkesztő-helyettese, a majdani Telex tulajdonosa már azelőtt távozott a laptól, hogy sor került Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátására, és akkor még Kárpáti azt hangoztatta, abbahagyja az újságírást, azért is kapott felmentéseket kötelezettségek alól.

A kizárólag fideszes támogatással megválasztott Médiatanács olyan sajátságos feltételeket támaszt, hogy nagy bizonyossággal megjósolható egyes rádiós frekvenciákra vonatkozó pályázatok majdani győzteseinek kiléte már akkor, amikor még hivatalosan az sem ismert, kik lesznek a pályázók. A médiahatóság szerint mindez törvényes.

A mobil üzletág folyamatos bővítése mellett a DIGI nagyszabású vezetékes hálózatfejlesztéseket is végez a főváros több kerületében és néhány vidéki területen.

Szó sincs róla, hogy itt hagyná a vállalat Magyarországot, épp ellenkezőleg, most is fejlesztenek. Az RTL Magyarország úgy döntött, szöveges hírtartalmakat is közzétesz majd, vagyis visszatér az online hírpiacra. Ezenkívül a Media1 információi szerint a fejlesztések egyik iránya az is, hogy könnyebben lehessen elérni az RTL Most tartalmait tévéről.

Hiába nyert pert az ellenzéki párt a kormányközeli tévécsatorna ellen, az nem hajtotta végre azt.

Mindketten az Index nagy múltú Tech-Tudomány rovatának voltak a munkatársai, és a tavaly nyári tömeges távozások után érkeztek a céghez. Elértük az egyik távozó indexes újságírót és a cég vezérigazgatóját is, akit a cég nemrégiben mínuszba fordult saját tőkéjéről és a személyi változás hátteréről is kérdeztünk.

Végrehajtást indított a kormányközeli PestiSrácok ellen Gréczy Zsolt DK-s politikus, amiért a lap nem hajtotta végre a bíróság jogerős ítéletét.

A milliárdos a Forbes által publikált milliárdos lista hitelességét próbálta jogi eszközökkel támadni sikertelenül.

Nem léphetett be a hetekkel ezelőtt elintézett, érvényes sajtóregisztrációja ellenére Ruszin Zsolt adószakértő-szakújságíró a Kúria Markó utcai épületébe, ahol több készenléti rendőr fizikailag megakadályozta, hogy tudósítást készíthessen egy magánszemély és a NAV közötti adóügyi vitával kapcsolatos per ítélethirdetéséről. Ugyancsak karhatalmi erővel akadályozták meg, hogy a Media1 tudósítást készíthessen a Médiatanács és a Klubrádió közötti per mai tárgyalásáról.