Távozik az Index.hu-tól Somkuti Bálint és Herpai Gergely, a Tech-Tudomány rovat két újságíró munkatársa – értesült a Media1. Egyik újságíró sem önként döntött a távozás mellett: az Index.hu Zrt. mondott fel nekik, átszervezésre hivatkozva.
A Media1 utolérte telefonon Herpait, aki megerősítette, hogy felmondtak nekik május 31-én, és már másnaptól felmentették a munkavégzés alól. Ő néhány hétig hivatalosan még állományban van, de ténylegesen azonnal szabadságra küldték, és hozzáférését a szerkesztőségi rendszerhez még május 31-én meg is szüntették. Azt mondta, felkínálták neki, hogy közös megegyezéssel kerüljön sor a munkaszerződése megszűnésére, de nem fogadta el azt. Ezután került sor a munkáltató részéről felmondásra.
El is tűnt az önálló Tech-tud szervezeti egység
A Media1 úgy tudja, mindkét munkatárs esetében átszervezésre hivatkoztak. Az átszervezés nyomán egyébként az Index impresszumából teljesen el is tűnt az eddig önálló Tech-Tudomány szervezeti egység, ami azért is érdekes, hiszen az Index megalakulásakor majd ezt követően hosszú éveken át a Tech-Tud rovat még kifejezetten a fontos rovatok közé tartozott.
Herpai és Somkuti azután érkeztek az Indexhez, hogy tavaly nyáron az Index teljes stábja felmondott azután, hogy Dull Szabolcsot, a lap akkori főszerkesztőjét júliusban elbocsátották, és így új munkatársakra volt szükség a technológiai rovathoz is.
Starcz Ákos: ezután is lesznek tech témák
Lapunk telefonon utolérte Starcz Ákost, az Index.hu Zrt. vezérigazgatóját is, aki azt mondta, jelenleg valóban átszervezésre kerül sor náluk, és ennek kapcsán megváltak két kollégától. Szavai szerint létrehoztak egy Magazin nevű új szervezeti egységet, mely Gedei Norbert főszerkesztő-helyettes alá tartozik, a szervezeti egység rovatvezetője pedig Pogonyi Nóra. (Gedei mellett Pogonyi is a Blikktől érkezett a céghez.) A szervezeti egységen belül a Tech-Tudomány rovat szerkesztői feladatait a Razzia becenéven emlegetett Papdi-Pécskői Viktor látja el. A Magazin nevű egységben olyan, sok területhez értő újságírói csapat dolgozik, akik képesek tölteni a Tech-rovat rovatot is, valamint az olyan könnyed felületeket is mint a Mindeközben és a Velvet. Ide, ebbe az összevont szervezeti egységbe tartozik Péter Dávid szerkesztő, valamint Bereczk Zsófi, Dobi Viktória, Grósz Petra, Gyulai Bence, Nagy Krisztina és Pintér Klaudia újságírók.
Starcz azt mondta, az átszervezés célja, hogy a csapat segítségével érdekes és szórakoztató, széles célközönséget megszólító ismeretterjesztő tartalmakat állítsanak elő ezekben a tematikákban.

„Úgy láttuk, hogy ezeket a rovatokat össze tudjuk szervezni egy szervezeti egységbe, ami lehetővé teszi, hogy nem hogy kevesebbet, hanem többet fognak tudni letenni minden egyes tartalmi egység számára az asztalra az eddigihez képest.”
Az Index.hu Zrt. vezérigazgatója azt mondta, szó sincs arról, hogy elsorvasztanák a technológiai rovatot, tehát az nem lesz sekélyes az átalakítástól, amit az is szavatol, hogy Razzia a szakterület szakértője, és a magazinos szervezeti egység vezetője Pogonyi Nóra, aki arra ügyel, hogy a tartalmak jól fogyaszthatók legyenek bárki számára.
Pótolják a tőkét
A vezérigazgatóval beszélve szóba került, hogy az Index nemrég meglehetősen borús pénzügyi jelentést tett közzé, amelyből az is kiderült, hogy a vállalat saját tőkéje negatívba fordult, és a cég veszteséges lett 2020-ban. Starcz Ákos azt mondta erről, tavaly ősszel azért is kezdtek átalakításba a cégnél és azért egyszerűsítették a tulajdonosi struktúrát, mert addigra látszott, hogy az előző időszak alatt olyan negatív pénzügyi hatások érték a lapkiadót hogy szükségessé vált a cég megreformálása. (Ekkor vált ténylegesen tulajdonossá az Indamedia.) Ezek pozitív hatásai hamarosan érezhetők lesznek, mondta Starcz. Heteken belül az Indamedia elkezdi a tőkeemelést, így már hamarabb is visszaállítja a cég a törvényi megfelelését, hiszen a törvény alapján erre még több mint egy évük lenne. A hozzávetőlegesen 100 millió forintos tőkepótlás szükségességére előre fel voltak készülve, ezzel számoltak.
Még több hír érhető el a Media1-en!