
Új műsorvezető csatlakozik a Sláger FM reggeli műsorához
A Sláger Reggel társműsorvezetőjeként debütál Kajdi Csaba, a TV2 maszkos showjának csapattagja, aki civilben egy nemzetközileg is elismert modellügynökség vezetője.

A Sláger Reggel társműsorvezetőjeként debütál Kajdi Csaba, a TV2 maszkos showjának csapattagja, aki civilben egy nemzetközileg is elismert modellügynökség vezetője.

Két embert tartóztattak le szerdán az ismert holland bűnügyi újságíró, a továbbra is az életéért küzdő Peter R. de Vries amszterdami, nyílt utcán történt keddi lelövésével összefüggésben. Deutsch Tamás fideszes politikus eközben cikizni kezdte Hollandiát és miniszterelnökét az újságíró elleni merénylet kapcsán, de hasonló tartalmú kommunikációba kezdett Varga Judit igazságügyi miniszter is, aki a magyar sajtószabadság helyzetével kapcsolatos aggodalmak semlegesítésére próbálja felhasználni az újságírót ért fejlövést.

Épp hogy elindult az RTL Klub megszűnő tévésorozatát elbúcsúztató közterületi plakátkampány, a plakátokat ki kellett takarni a csütörtöktől hatályba lépő új törvény alapján, mert az korlátozza a homoszexualitás megjelenítését a médiában és a reklámokban.

Bár ott akart lenni, ezúttal sem engedték be a Magyar Hang című hetilapot, Magyarország második legnagyobb példányszámú közéleti hetilapját a kormány sajtónyilvános tájékoztatójára, hogy feltehesse kérdéseit. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter változatos indokokkal próbálta hárítani a felelősséget a történtek miatt.

A miniszterelnök korábban brit médiamunkásoknak még azt állította, hogy egy tucatnyi kormányt bíráló lapot tud szerezni a magyar újságosoknál, ehhez képest most egy friss videóban fele annyit tudott csak meglobogtatni.

A bíróság a sérelemdíj mértékének meghatározásakor azt is figyelembe vette, hogy a kormánypárti weblap nem hajtotta végre a korábbi sajtóhelyreigazítási perben született jogerős ítéletet.

Hét új lemezlovas szállítja a mixeket.

Hiába mondta ki jogerős ítélet, hogy valótlanságot közölt a Fejér Megyei Hírlap a pártelnökről és kötelezte a bíróság jogerős ítélettel helyreigazításra a lapot, a kormánypárti médiaholding lapja nem tett eleget a bírósági kötelezésnek. Ezt próbálja a Jobbik végrehajtóval érvényesíttetni.

Szélesvásznú történelem címmel indul a kormánypárti újságíró műsorvezetésével egy új, a rendszerváltás előtti évtizedek meghatározó, tévében mégis ritkán látható filmjeit bemutató sorozat.

A PPH Mediától igazol új főszerkesztő a kiadón kívül új szakmai feladatot vállaló Simon Izabella helyére.