Korábban a Media1 is beszámolt róla, hogy az RTL Klub plakátkampánnyal búcsúztatja a napokon belül végleg befejeződő Barátok közt című sorozatot. A plakátok a 4-6-os villamos több megállójába is kikerültek. A plakátkampányról készült fotó látszik a fenti borítóban. A plakáton egy korábbi jelenet volt látható, amint két meleg szereplő házasságot köt egymással.
Az már az alábbi képen látszik, mi történt azóta a plakátokkal.

Fotó: RTL Klub/Labancz Viktória
A történet nagyon röviden: a néhány hete elfogadott, kormányzati körökben pedofiltörvényként emlegetett, hatalmas nemzetközi felháborodást kiváltó, kritikusai szerint az orosz propagandatörvény mintájára létrejött új törvényi szabályozás alapján, ami összemossa a homoszexualitást a bűncselekménynek számító pedofíliával, és korlátozza a nem heteroszexuális emberek médiamegjelenését, ki kellett takarni a plakátok azon részét, amelyen két férfi szereplő házasságkötése volt látható a 2018-ban sugárzott jelenetben.
Holnap, július 8-án hatályba lép az új törvény. Fontos volt, hogy még éjfélig változtassanak a plakáton, hiszen ha nem tették volna, az RTL-t mint hirdetőt és a hirdetést közzétevő plakátcéget megbírságolhatta volna a hatóság. Ezért lépett az RTL így, ahogyan azt elsőként a 24.hu felfedezte.
A plakáton az eredeti headline szöveg megmaradt:
Mindig emlékezni fogunk, hogy a család, az család. 2018
Alatta viszont, a házasságot kötő két férfi szereplő már nem látszik, hanem egy szöveg, amelyben tájékoztatják az embereket arról, hogy a június 15-én elfogadott homofób pedofiltörvény értelmében a jelenetet július 8-tól, csütörtöktől már nem szabad megmutatni amiatt, hogy homoszexuális kapcsolatot jelenít meg, és a hirdetést akár 18 éven aluliak is láthatták volna a megállókban.
A kitakart részen lévő üzenetben az RTL újra kifejezésre juttatja, hogy szerinte az új szabályozás aggasztó, a törvény súlyosan sérti a szólásszabadságot, és hátrányosan érinti a társadalom nem heteroszexuális tagjait.
Épp most számoltunk be arról is, hogy a Pest megyei kormányhivatal megbírságolt egy mesekönyvet, mert abban a kormányhivatal szerint „normalitástól eltérően” szivárványcsalád is látható.
További hírek érhetők el a Media1-en