A Media1 információi szerint Zomborácz Iván már csak egy augusztusi robogóversenyig látja el feladatkörét a Totalcar.hu főszerkesztőjeként, azután elhagyja a lapot. Zomborácz távozása azért is érdekes, mivel tavaly májusi hatállyal, azaz alig több mint egy évvel ezelőtt, azután nevezte ki őt Perkó Rudolf (az akkori ügyvezető), hogy Papp Tibor, aki 8 éven át vezette a lapot főszerkesztőként – magánéleti okokra hivatkozva – azt kérte, hogy a jövőben hadd legyen csak szimplán rovatvezető.
Főszerkesztői kinevezésekor Zomborácz Iván úgy nyilatkozott, hogy
„Lehet, hogy feltűnt másnak is, történt a szerkesztőségben egy generációváltás. Nehéz időszakon vagyunk túl, de van egy szuper stáb, most már jöhet az építkezés. Jó buli lesz.”
Nem sokáig tartott azonban a buli és a „szuper stáb” is elkezdett szétszéledni, hiszen mint azt a Media1 már megírta, jelenleg egy nagy tömeges távozás zajlik a cégnél.
Kerestük az elmúlt napokban a távozás ügyében a Totalcart is tagjai között tudó Indamedia sajtóosztályát és Varga Endrét, a Totalcar élére néhány hete kinevezett új ügyvezetőt is (aki az Index.hu lapigazgatójaként is ügyködik február óta), de a sajtóosztály többszöri megkeresésünkre sem reagált a kérdéseinkre, Varga pedig nem fogadta a hívásainkat. A lap munkatársaival egyébként szigorú titoktartási szerződést írattak alá, ezért sem Zomborácz, sem a többiek nem beszélhetnek távozásuk körülményeiről, mert ha mégis megtennék, súlyos anyagi következményei lehetnének ennek.
A Totalcar mostani főszerkesztőjének távozását több más, egymástól független forrás is megerősítette a Media1-nek.
A volt és a jelenlegi főszerkesztő is távozik
Mint arról a Media1 már beszámolt, Zomborácz Iván főszerkesztő elődje, Papp Tibor, aki tavaly tavaszig 8 éven át vezette a lapot főszerkesztőként, mostanában pedig rovatvezetőként dolgozott a Totalcarnál, szintén elhagyja a Totalcar csapatát, ahol összesen 14 évet töltött.
Felgyorsuló távozások
Nem a volt és a jelenlegi főszerkesztő az egyedüli távozó. Már több mint féltucatnyi Totalcarnál dolgozó munkatárs távozásáról értesültünk, akik nagyon rövid időn belül hagyják el a Totalcart, tehát tömeges távozásról van szó. A távozók között van az egyik legrégebbi munkatárs, Andróczi Balázs, a Totalcar hírszerkesztője is, aki mintegy 22 évet töltött a lapnál, vagyis gyakorlatilag a kezdetektől a csapat oszlopos tagja volt és ez alatt több mint 17 ezer cikk jelent meg a neve alatt.
Bár a cégtől már korábban is több ismert, a lap történetében meghatározó személy távozott (közöttük az egyik legismertebb, a Totalcar anyavállalatát egy videóban NER-csicskaként emlegető Winkler Róbert, a lap alapítója és 10 év után tavaly Zách Dániel tartalomfejlesztési vezető is), a távozások különösen is felgyorsultak az elmúlt hetekben, amióta az Indamedia előtt a Magyar Nemzeti Banknál tevékenykedő Varga Endrét nevezték ki a kiadó élére.
(Varga volt az, aki nemrég félmillió forintot követelt lapunktól, amiért a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) és a Totalcar élére történő kinevezésekor közzétettünk róla egy általa egyébként már nagy nyilvánosság előtt is publikált portréfotót, Varga szerint ugyanis ezzel megsértettük a képmáshoz fűződő személyiségi jogait és ezért sérelem érte. A Media1 álláspontja szerint azonban szakmai közszereplőről van szó, úgyis mint az MTE elnöke, és úgyis mint a Totalcar ügyvezetője, valamint az Index.hu lapigazgatója, korábban pedig a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője, ezért képmását engedélye nélkül is közzétehetjük. Álláspontunk szerint Varga lapunk szabad hírszolgáltatását próbálja korlátozni, ezért a teljes mértékben megalapozatlan anyagi követeléssel szemben ellentmondással éltünk a TASZ jogászainak közreműködésével. Vargáról a jogvita tisztázódásáig egy hozzá hasonló arcot ábrázoló, megbízásunkból Pápai Gábor által készített karikatúrával helyettesítjük a fotót.)

Az Indamedia csoportnál nem a mostani az első tömeges távozás az elmúlt évek során. Emlékezetes, hogy 2020 nyarán szinte a teljes stáb felállt azután, hogy Dull Szabolcs főszerkesztőt elbocsátották. Tömeges távozás történt tavaly a Dívány című lapnál is, ahol az egyik távozó arra hivatkozott, hogy nem látta biztosítottnak, hogy meg tudja őrizni a saját függetlenségét.
Az Indamedia egyes lapjainál számos szakmaiatlanság is történt. Az egyik esetben például elhallgatták a turai kastélyról forgatott riportban, hogy az Orbán Viktor vejének érdekeltsége, nemrég pedig nem számoltak be arról, hogy a 168 Óra élére az Index.hu volt főszerkesztője került. Idén tavasszal pedig az Index.hu egyik vezetője nem engedte megjelentetni a lap főmunkatársa által elkészített választási interjút Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölttel, nem sokra rá pedig elbocsátották az interjút készítő, több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező, védett korú főmunkatársat, holott ezt M. Lengyel László, a Sajtószakszervezet elnökének véleménye szerint nem tehették volna meg egy védett korú munkavállalóval. Az ellenzéki miniszterelnök-jelölttel készített interjú letiltása kapcsán az Index.hu máig nem állt elő magyarázattal.
Leporolt régi cikkek
A totalcar.hu oldalt működtető kft. az Opten céginformációs rendszer szerint a 2021-es évet közel 250 milliós forintos árbevétele ellenére csekély, mindössze 6,6 millió forint adózás előtti eredménnyel zárta, míg adózott eredménye nem érte el a 6 millió forintot sem. A lapnál furcsa módon egy ideje a tartalmakat évekkel ezelőtt távozó, ma már több esetben versenytársaknál tevékenykedő munkatársak régi anyagainak megismétlésével dúsítják.
Mészárostól függő Indamedia
A Totalcart tulajdonló Indamedia Vaszily Miklós, a TV2 igazgatósági elnökének, a bezárt Pesti TV volt társtulajdonosának és Ziegler Gábor vállalkozónak a közös érdekeltsége, de egy hangfelvételen az Indamediához tartozó Index.hu jelenlegi főszerkesztője, Fekete-Szalóky Zoltán arról beszélt, hogy az Index.hu 100 millió forintot kapott Mészáros Lőrinctől (a cégnél egyébként épp ekkora összegben történt tőkeemelés 2021-ben), ezért joggal várható el, hogy bizonyos, Mészárost érintő témákat ne írjanak meg az Indexre, vagy ne legyen olyan hangsúlyos. A hangfelvétel kiszivárgása után üzleti titokra hivatkozva a cégcsoport büntetőfeljelentést tett, és a rendőrség jelenleg is nyomozást folytat. A Fekete-Szalóky Zoltán indexes főszerkesztő hangját tartalmazó, a Direkt36 által publikált hangfelvételen elhangzottakból, valamint abból, hogy korábban az Index.hu szakmaiatlanul alákérdező, PR-szagú interjút közölt Mészáros Lőrinccel, sokan arra következtetnek, hogy a cégcsoport függőségi viszonyba kerülhetett a miniszterelnök rövid idő alatt milliárdossá, majd az ország egyik leggazdagabb emberévé vált barátjával.
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is. Kérheti tartalmainkat Telegramon is.