
Megújult a Sóbors.hu
Az Indamédia csoport gasztroportálja új arculattal és néhány új funkcióval várja az olvasóit.

Az Indamédia csoport gasztroportálja új arculattal és néhány új funkcióval várja az olvasóit.

Nem úgy influenszerkedett, ahogy a hatóság szerint szabályos.

A tavalyi 17 százalék után ugyanakkor idén már csak 12 százalékkal, 2021-re pedig mindössze 9 százalékos bővüléssel számolnak a Zenith Advertising szakértői. Az internetes reklámpiac ezzel a teljes hirdetési piac növekedési üteméhez igazodik.

A Google ügyében megfogalmazott uniós indítvány szerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar reklámadó-szabályozás, ugyanis hátrányos a külföldi vállalkozásokkal szemben a mulasztási bírságra vonatkozó része – ismertették az uniós főtanácsnok álláspontját az Európai Unió bíróságán.

Bár júniusban még úgy volt, csak nyári szünetre megy, továbbra sem üzemel az Olaj TV, a Fidesz-közeli üzletember által 2017-ben elindított internetes sporttévé, melynek egyik partnere számolt be a fejleményekről.

Az eljárást negyvennyolc amerikai tagállam kezdeményezte. Feltételezések szerint a kaliforniai cég a közösségi média területén meglévő monopolhelyzetét felhasználhatta a verseny korlátozására.

Pusztay Andrást, az Index.hu Zrt. júliusban kinevezett régi-új vezérigazgatóját kérdeztük az Index helyzetéről és jövőjéről, például arról, hogy még manapság is sokan tartanak az oldal lehetséges bezárásától, de szóba került az is, mi az oka az Index címlapján a blogajánlós doboz újabb átalakításának, illetve átnevezésének.

Az Index.hu címlapján lévő i2 doboz, valamint az i2 címlap nevének megváltoztatásával is azt akarják kifejezni, független a blog.hu az Indextől, még ha az Indexen is érhető el az ajánlódoboz.

Négy különböző pályázatot is hirdetett az idén húszéves Internet Hungary.

A gazdasági hírportál a friss dizájn mellett számos új funkcióval bővült, illetve különböző vizuális lehetőségekkel erősített.